A karácsonyi vásárok betonakadályainak utólagos felállítása helyett a schengeni határt kellene megvédeni


SZEGEDMA.hu – Német Ferencet kérdeztük a karácsony előtti berlini és a szilveszteri isztambuli terrorcselekményről. A szakember szerint egyértelműen az európai kultúra ellen irányult mindkét merénylet. Mindent meg kell tenni a biztonságért, de elsősorban nem a rendezvényeket kellene védeni, hanem a terroristákat lenne szükséges az EU-n kívül tartani. Attól fél, Magyarországon is előfordulhat hasonló merénylet, de kamarai elnökként mindent megtesz, hogy felkészültek legyenek biztonsági őreink.

Megdöbbenéssel töltötte el a világot két keresztény hagyományokhoz köthető rendezvény elleni támadás. December 19-én egy berlini karácsonyi vásárba hajtott bele egy ellopott lengyel kamionnal egy tunéziai migráns, Anis Amri. A 12 halálos áldozattal járó merénylet végrehajtóját végül négy nappal később Milánóban lőtték le. Szilveszter éjjelén egy isztambuli klubot ért támadás, habár az áldozatok – s valószínűleg az elkövető is – az iszlám szunnita irányzatának hívei voltak, de Törökország európaisága miatt rendszeresen a szélsőséges szervezetek célpontja. A merénylő itt is elmenekült.

„Ha nem karácsony, vagy szilveszter van, akkor is elkövetik ezeket a merényleteket. Az időpontokat mégsem véletlenszerűen választották ki, így nagyobb mértékben jelentek meg a médiában” – vélekedett Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Egyértelmű, hogy most is minél nagyobb számú áldozatot akartak, egy vásár és egy diszkó is megfelel e szempontnak. Úgy gondolja, nem elsősorban a keresztény vallás, hanem a nyugati világ, Európa volt a célpont. Megjelennek a kulturális eltérések, mindkét merénylet elkövetője a földrésztől eltérő körülmények között szocializálódott, ahol más a közbiztonság, az életszínvonal, gyakoriak a terrorcselekmények – ellentétben például Berlinnel.

„Óriási szabadságjogok teljesedtek ki Európában. Lebontották a határokat az Európai Unión belül, hogy szabadon áramolhasson a tőke, a szolgáltatás, a személy, az áru. Ugyanez a terroristák szülőhelyein elképzelhetetlen. Felfoghatatlan az európaiak számára, hogy mi történik Irakban, Afganisztánban, vagy éppen Szíriában, ahol az anya hétéves gyermekét küldi be öngyilkos merénylőnek a rendőrőrsre. Képzeljük el, ha megnyitnánk a határokat, akkor mennyi terrorista jöhetne ide, ha még a komoly erőkkel lezárt török határon is átjutnak!” – mondta a kamara elnöke.

Új típusú merénylők jelentek meg, mind a berlini, mind az isztambuli elkövető megpróbált elmenekülni, azaz a terrorcselekmény elkövetése után is potenciális veszélyt jelentenek. Úgy értékelte, hogy az öngyilkos merénylőkkel ellentétben ők már jobban hasonlítanak a szervezett bűnözőkhöz.

Sorolta az elmúlt évtized terrormerényleteinek helyszíneit: Spanyolország, Nagy-Britannia, Franciaország, Belgium, Németország. Szerinte azt tapasztalhatjuk, hogy egyre közelebb kerülnek Magyarországhoz a merényletek, bár szerencsére a V4 tagállamaiban még nem történtek terrorcselekmények. Ez a szervek munkái mellett az eltérő szociális közegnek is köszönhető, nincsenek nagy bevándorló közösségek, az itt élők pedig beilleszkedtek. Úgy gondolja azonban, csak idő kérdése, hogy lesz-e hazánkban is merénylet. A kamara mindent megtesz azért, hogy felkészítse a hazai biztonsági őröket is egy hasonló szituációra, hiszen ezeknek az embereknek lesz a feladata, hogy a támadás első öt-tíz percében mindent megtegyenek az emberek életéért.

Bele kell-e törődnünk, hogy a karácsonyi vásárokba belépőket gépkarabélyos rendőrök és betonakadályok fogadják? Német Ferenc erre a kérdésre nemmel válaszolt. Ő inkább a schengeni övezet külső határainak megerősítését javasolja, mert akkor sem az európai keresztény templomokat, sem a vásárokat nem kell őrizni. Azonban azt nem tudni, hogy mikor lehet ezt megvalósítani, hiszen csak Németországból 500 ezer embert nem tudtak kitoloncolni – Amis Amri is közéjük tartozott.