Biztonságban Alba Regiaban – Szakmai Fórum

 

Székesfehérváron június 7-én a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete, a Vagyonvédelmi Vezetői Klub és a „Biztonságodért 2001” Alapítvány szervezésében Szakmai Fórumra került sor.

A rendezvény aktuális szakmai ismereteket nyújtott a magánbiztonságban dolgozók részére, valamint szemléletformáló hatást is gyakorolni kívánt a hallgatóságra.

A Fórum szervezői lendületet szerettek volna adni ezzel a rendezvénnyel is, a közbiztonság területén dolgozó állami, önkormányzati, civil szervezeteknek, valamint a magánbiztonsági iparág vállalkozásainak is, az egymással történő együttműködésük magasabb szintre emelése tekintetében.


A MEGHÍVÓ MEGTEKINTÉSE


A rendezvényt megnyitó Kárpáti Zoltán megyei elnök elmondta:

„Az elmúlt évben a megyei szervezetünk elnöksége úgy döntött, hogy a szakmai érdekvédelmi tevékenységünk erősítése érdekében nyílt párbeszédet kezdeményez Fejér megye területén működő vagyonvédelmi cégek vezetőivel, ahol őszintén megbeszéltük gondjainkat, problémáinkat és nem utolsó sorban azt, hogy a közös célok érdekében miben tudunk egymás segítségére lenni a szakmai munkában. Örömmel számolhatok be arról, hogy a vagyonvédelmi cégek vezetői szinte valamennyien támogatásukról biztosították köztestületünket és nemcsak szóban, hanem tettekben is. Külön köszönöm azon cégeknek a felajánlásait is, akik nagylelkű adományaikkal támogatták Alapítványunkat.”

A MEGNYITÓ BESZÉDÉNEK MEGTEKINTÉSE


A rendezvényen előadott Dr. Christián László PhD, tanszékvezető, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar tanára. A Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék vezetője „Komplementer rendészet” című előadásában a magánbiztonság helyéről, a közbiztonságban betöltött szerepéről és jövőbeli lehetőségeiről adott tájékoztatást nagy érdeklődés mellett.

Ezt követte Pataki Rezső Tolna megyei elnök „Mit kell tenni terrortámadás esetén? Gyakorlati teendők a terrorveszély észlelésekor” című előadásával, ami úgyszintén nagy sikert aratott.

Az előadásokat Dr. Plette Richárd pszichológus a „Konfliktus és stressz kezelés a magánbiztonsági gyakorlatban” prezentációja zárta, mely sok hasznos tudnivalóval és információval szolgált nemcsak a rendészeti jellegű tevékenységet ellátók, hanem valamennyi jelenlévő érdeklődő számára is.


A FEHÉRVÁR MÉDIACENTRUMBAN MEGJELENT TUDÓSÍTÁS MEGTEKINTÉSE


A rendezvény jó hangulatú kötetlen beszélgetéssel és szendvicsebéddel zárult.


Kárpáti Zoltán
megyei elnök

GALÉRIA