Édes-keserű vég


POLICE.hu – Egy balatonboglári raktárból 2017 februárjában ismeretlen tettesek összesen nyolc raklap kristálycukrot loptak el.

Az eljárás során beszerzett információk alapján a rendőrök megállapították, hogy a nagy mennyiségű cukrot az egyik biztonsági őr és egy dolgozó tulajdonította el jogtalanul, és azt egy méhész részére értékesítették. A méhész az árut annak tudatában vásárolta meg, hogy az bűncselekmény elkövetéséből származik.

A Fonyódi Rendőrkapitányság nyomozói 2017. március 1-jén a 41 éves öreglaki biztonsági őrt, valamint 22 éves gyugyi társát sikkasztás bűntett, míg a 40 éves balatonlellei méhészt orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. K. Sz., B. Sz., valamint K. G. az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.


Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság