Életeket mentett a vagyonőr


SZOLNOKTV.hu – Életeket mentett az egykori katona

Akár tragédia is történhetett volna a KMKK Zrt egyik járatán, ha az egyik utas nem veszi kezébe a dolgok irányítását. Október 16-án lett rosszul az egyik járat sofőrje vezetés közben, az eszméletét is elvesztette, viszont a busz nem állt meg és Csató Mihálynak kellett közbe avatkoznia.

A SzolnokTV riportjának megtekintéséhez kattintson a képre

Alig két héttel ezelőtt rendkívüli esemény helyszíne volt a szandaszőlősi rét melletti körforgalom. A Martfű irányából Szolnokra közlekedő busz sofőrje lett rosszul. A járaton utazott Csató Mihály, aki azonnal a bajba jutott vezető segítségére sietett.

„Egyszercsak a buszsofőr rábukott a kormányra. Egy az egyben ráhajolt. Fogta ugyan a két kezével de a teste meg a feje lebukott. Fölugrottam, odaugrottam hozzá, megfogtam a kormányt a másik kezemmel próbáltam…, kerestem hogyan tudom a gépjárművet megállítani. Mert nem állt meg a busz. Gyakorlatilag gurultunk. Nem nagy sebességgel, de gurultunk.” – mondta Csató Mihály.

Csató Mihály 29 és fél évig volt katona, illetve 15 éve dolgozik vagyonőrként, így a rendkívüli helyzet nem volt idegen számára. Megpróbálta a sofőr fejét hátra hajtani, de az ernyedt test balra dőlt, így a busz kezelőszervei elérhetetlenné váltak, ezért a járművet nem lehetett megállítani.

„Az a gondolatom támadt, hogy lassan gurulunk és szépen neki húzom a védőkorlátnak a buszt, hogy rászorítsam a buszt a korlátra és akkor az megállítja. Így is történt, szép óvatosan hátra szóltam, hogy mindenki fogódzkodjon és akkor odahúztam a korláthoz és akkor a korlát dörzsölésével, nem tudom hány métert dörzsöltük, mert recsegett-ropogott a fém és akkor megálltunk.” – tette hozzá.

A mentők már a helyszínen voltak, illetve telefonon Csató Mihályt is instruálták egy utastársa segítségével. Az utasok közül senki sem sérült meg, viszont az egykori katona azt mondja, hogy tapintható volt a feszültség abban a 20 percben, ameddig a busz végül megállt. Az elmúlt napokban a vagyonőrt sem a közlekedési társaságtól, illetve a médián kívül más helyről nem kereste senki az üggyel kapcsolatban.

Az ügy kapcsán megkerestük a közlekedési társaságot, akik írásban a következőket válaszolták: Társaságunk nagy hangsúlyt fektet az utazó közönség biztonságos utaztatására, ezért az autóbuszok rendszeres műszaki átvizsgáláson, az autóbuszvezetők pedig évenkénti orvosi felülvizsgálaton vesznek részt. Az érintett kolléga 2017. július hónapban volt ellenőrzésen, ahol mindent rendben találtak és korlátozás nélküli alkalmassági szakvéleményt kapott. Társaságunknál és annak jogelődjénél a korábbi évtizedekben több hasonló eset is történt, amikor autóbuszvezetőnk vezetés közben lett rosszul. Ezeknél a mostanihoz hasonlóan, szerencsésen néhány koccanást leszámítva nem történt baleset.