Folytatódnak a rendőrség vagyonvédelmi bűnmegelőző programjai Budapesten


MAGYARIDOK.hu – A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) folytatja a Házhoz megyünk és a BikeSafe elnevezésű vagyonvédelmi programot.

Az állampolgárok a IV., a XI. és a XIV. kerületben találkozhatnak Házhoz megyünk információs ponttal és BikeSafe regisztrációs ponttal – mondta Nagy Renáta alezredes, a BRFK bűnmegelőzési osztályának vezetője szerdán, a program folytatásáról tartott sajtótájékoztatón.

A rendőrség tavaly ősszel indította a Házhoz megyünk elnevezésű kampányát, a program célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A BikeSafe adatbázis pedig tartalmazza a kerékpárok jellemző adatait, fényképeit, amivel elősegíthetik lopás esetén az azonosításukat, illetve megtalálásukkor a tulajdonosokhoz történő visszajuttatást.

Nagy Renáta elmondta: a bűncselekmények megelőzése elengedhetetlen a prevenció és a tájékoztatás nélkül, ezért tartják fontosnak a Házhoz megyünk programot, amelyben egyébként kiemelt figyelmet fordítanak az idősebb korosztályra, hogy erősítsék szubjektív biztonságérzetüket.

Mint mondta, a program alkalmas az állampolgárok szemléletének formálására, arra, hogy kialakítsák bennük a védekezési mechanizmust.

A fővárosban a jövő héten a IV., két hét múlva a XI., három hét múlva pedig a XIV. kerületben lesznek kitelepült Házhoz megyünk információs pultok és BikeSafe regisztrációs pontok.

A IV. kerületben jövő kedden, szerdán, csütörtökön, pénteken és szombaton az újpesti piacon és az Állami Áruházban találkozhatnak az érdeklődők a vagyonvédelmi szakértőkkel.

A XI. kerületben a következő héten hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön délután az Allee bevásárlóközpontban, a Savoya Parkban, az Eleven Centerben és az Újbuda Centerben, szombaton pedig a Móricz Zsigmond körtéren lesz lehetőség a tanácsadásra.

A XIV. kerületben egy héttel később kedden, szerdán, csütörtökön és pénteken délután a Fogarasi úti Tesco áruházban, a Récsei Centerben, az IKEÁ-ban, és a Fővárosi Állat- és Növénykertben, szombaton pedig a Bosnyák téri vásárcsarnokban lesz „kitelepülés”.