Három hete bujkál az ötvenmillió forinttal meglépett pénzszállító


Friss!!! ripost.hu – Így fog­ták el a gyáli pénz­szál­lító autó ki­fosz­tó­ját

Ahogy a ripost elsőként beszámolt róla: a rendőrség elfogta a három hete bujkáló, 26 éves Ó.T.-t, aki kifosztott egy pénzszállító autót augusztus 11-én Gyálon. A férfi már egy ideje az egyik XVIII. kerületi pénzszállító cégnél dolgozott, így szinte mindenre rálátása volt. Minden apró részletre figyelt. Tudta, hogy mikor, hová, mennyi pénzt szállítanak a különlegesen átalakított pénzszállító autókkal, így tudta, mikor léphet akcióba.

Ó. T. augusztus 10-ét választotta ki a megfelelő napnak, hogy kifossza az általa vezetett furgont. Az elsődleges információk szerint 50 millió forintot rabolt el, ám a police.hu az elfogása után azt közölte: 73 millió forintot rejtett az autó. A két méter magas rabló a telephelyről Gyálra autózott, ahol a Kacsóh Pongrác és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésétől nem messze, egy erdős részen hagyta a pénzszállítót, de előbb kivette belőle a milliókat rejtő pénzszállító kazettát.

VIDEÓ MEGTEKINTÉSE

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A háromhetes nyomozás során a rendőrség eljutott a férfi Dunakeszin lévő rejtekhelyére, ahol augusztus 30-án este a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály segítségével elfogták.

Ó. T.-t sikkasztás alapos gyanújával vették őrizetbe, gyanúsítotti kihallgatása a rendőrség közlése szerint folyamatban van.


24.hu

Hatalmas erőkkel keresi a rendőrség azt a férfit, aki augusztus 11-én 50 millió forintot vitt el egy pénzszállító autóból.

A 26 éves Ónodi Tibor – akinek különös ismertetőjele, hogy két méter magas – három hete bujkál – írja a Blikk.

Forrás: police.hu

A lap értesülése szerint Ónodi jó ideje egy XVIII. kerületi pénzszállító cégnél dolgozott, tehát jól megfigyelhette, hogy mikor, hova és mekkora összeget szállítanak a speciális furgonokban.

A férfi augusztus 10-én a telephelyről Gyálra hajtott, ahol a Kacsóh Pongrác és a Gárdonyi Géza utca kereszteződésétől nem messze, egy erdős részen hagyta az autót. A járműből egy ötvenmillió forintot tartalmazó pénzszállító kazettával távozott.

 

A Blikknek nyilatkozott Fialka György, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke. Szerinte abban az esetben, ha a szállítás és a tárolás is szabályosan történik, nem fordulhatott volna elő ilyen bűncselekmény.

A lapnak egy neve elhallgatását kérő magánnyomozó is nyilatkozott, aki azt mondta: „Mivel fényképes körözést adtak ki ellene, bármikor bárki felismerheti. Így óriási rizikót vállal, aki kapcsolatba lép vele, annak pedig az alvilágban súlyos ára van. Ha nem tervezett meg mindent jó előre, például nem vett repülőjegyet, amivel még a kocsi megtalálása előtt elrepült, szerintem hamar lebukik, hiszen kicsi ez az ország ahhoz, hogy valaki sokáig sikeresen bujkáljon benne.”


https://24.hu/belfold/2018/08/31/harom-hete-bujkal-az-otvenmillio-forinttal-meglepett-penzszallito/

http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/gyal-penzszallito-rablo-50-millio-bujkal/42drlz4