„Házhoz megyünk” Csongrádon


POLICE.hu – Csongrádon folytatódott a „Házhoz megyünk”, az Országos Rendőr-főkapitányság 2016. második félévére meghosszabbított, sikeres bűnmegelőzési és vagyonvédelmi programja.

A rendezvénysorozat célja, hogy a résztvevők első kézből, szakemberektől kapjanak bűnmegelőzési tanácsokat. Az információs pontokon havonta egy héten át a kitelepült munkatársak – a Rendőrség, az Országos Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, az Aegon Biztosító, az Önkormányzat és a Polgárőrség helyi szervezeteinek képviselői – közvetítik a lakosság számára a személyes védelmük, lakóhelyük és lakásuk biztonságának megteremtése érdekében elérhető javaslataikat.

Az Országos Rendőr-főkapitányság 2016. december végéig hosszabbította meg a kampányt. A program ezúttal is, a korábbi időszakhoz hasonlóan területi (megyei) és országos vagyonvédelmi vetélkedővel zárul, melynek nyertesei értékes jutalmakban részesülnek.

Ezen a héten a Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria ad otthont az eseménynek. A kampány iránt elsősorban időskorúak érdeklődtek, főként a lakásbetörések és a biciklilopások megelőzésével kapcsolatban kértek tanácsot.

Utóbbit segít megelőzni a Bike Safe program is, melynek keretében helyszíni kerékpár regisztrációra van lehetőség. Ennek során a rendőrök a kétkerekűeket lefényképezik, matricával látják el, valamint egy adatbázisban rögzítik, mindezt a lopások megelőzése és az eltulajdonított kerékpárok könnyebb felderítése érdekében.


A „Házhoz megyünk” Csongrád megyében tovább folytatódik.

Szentes:

  • 42. héten hétfő-péntek 10:00-12:00 óráig
  • 46. héten hétfő-péntek 10:00-12:00 óráig
  • Helye: Kossuth Lajos utca 3.

Csongrád

  • 43. héten hétfő-csüt: 15:00 – 16:00 óráig, péntek: 12:30 órától 13:30 óráig
  • 46. héten hétfő-csüt: 15:00 -16:00 óráig, péntek: 12:30 órától 13:30 óráig
  • Helye: Csongrádi Művelődési Központ és Városi Galéria

Kistelek:

  • 43. héten hétfőtől-péntekig délelőtt
  • 47. héten hétfőtől-péntekig délelőtt

Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság