Német Ferenc: Nagy pofont kapott a megyei szervezett bűnözés!


SZEGEDMA.hu – A magánnyomozói kamara elnöke szerint hatalmas összegek futottak be a vádlottakhoz a 40 prostituált munkája után.

„Nem értem, miként nem szúrhatott szemet a magyar rendőröknek, hogy mi zajlik, hiszen a szegediek ismerték a család zűrös ügyeit” – Német Ferencet, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökét kérdeztük a hétfői francia-magyar rendőrségi akcióról, amelynek keretében Szeged több pontján,valamint Csanyteleken, Nizzában, Strasbourgban fogtak el személyeket, akikkel szemben prostituáltak futtatásának, bűnszervezet működtetésének, valamint bűnszövetkezetben elkövetett pénzmosás gyanúja merült fel. 12 férfit fogtak el Magyarországon, több, mint 20 helyszínen tartottak házkutatást, amelynek keretében 14 darab nagy értékű luxusautót, nagy mennyiségű készpénzt, ékszereket és egyéb vagyontárgyakat foglaltak le több százmillió forint értékben. Német Ferenc szerint vagy a NAV-nak, vagy a rendőrségnek már hamarabb fel kellett volna ismernie, hogy mi zajlik, főleg, hogy nem mindenki lehetett ismeretlen előttük korábbi esetek miatt.

A francia hatóságok már 2014 óta nyomoztak, de a Megyei Főügyészség, a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai nélkül nem kerülhettek volna rács mögé a vádlottak. Több szervezet segítségével is együttműködhetnek Európa rendőrei, az ismert Europol, Interpol mellett hazánkban az ORFK-n belül a NEBEK, azaz a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ emelhető ki. Az elfogással Német Ferenc véleménye szerint azért vártak, hogy elég bizonyíték gyűljön össze, ebben az átutalások, híváslisták segíthettek, s fontos lehetett, legyen olyan személy, aki tanúként bizonyítja az elkövetett bűntetteket. „Strasbourg Franciaország keleti határánál van. Vajon lehetnek még esetleg Hollandiában is áldozatok, ahol komplett magyar utcák vannak a bordélynegyedekben?” – tette fel a kérdést a kamara elnöke.

Kik válhatnak az áldozatokká? Német szavai szerint ezeket a lányokat olyan „sok szabadidővel rendelkező fiatalemberek” találhatták meg, akik edzőtermekbe, szórakozóhelyekre járnak. A szeretetre vágyó lányoknak szépeket ígérhettek, külföldi munkát, könnyű életet, de végül prostituálttá tették őket. „Talán a klasszikus családmodell erősítése segítené azt a célt, hogy ilyesmi ne fordulhasson elő” – vélekedett. Ha a kuncsaftok nem adtak pénzt, ezek a nagydarab emberek „meggyőzhették” őket ennek fontosságáról, megvédhették a futtatott nőket egy-egy erőszakosabb partnertől, vagy éppen kényszeríthették az örömlányokat a munkára. A gyanú szerint elvették pénzüket, s ebből autókat, ingatlanokat, luxustárgyakat vettek, illetve felélték – írja a police.hu.

A kamara elnöke azt gondolja, éves szinten milliárdos, havi szinten százmilliós, naponta több millió forintos nagyságrendű összegek mehettek át a bűnözők kezén. Kérdésesnek látja a hozzájuk kapcsolódó jogászok, gazdasági emberek helyzetét is. „Meddig számítanak tanácsadónak, külsősnek, s mikortól társtettesnek? Nem mindegy, hogy megbízásért kaptak pénzt, vagy részesedtek!” – reméli, erre a további nyomozás választ ad. Bízik abban, hogy a most elfogott személyekre, ha kiderül, hogy bűnösök, hosszú börtönévek várnak, s a szabadulás után is figyelemmel követik a hatóságok a helyes útra térésüket. „Előfordulhatott az is, hogy az ilyesmivel foglalkozó személyek, akár a migránscsempészetben is részt vehettek, hiszen ezért jóval kisebb büntetés jár, mintha kábítószerrel, lőfegyverrel akarna átjutni a határon egy bűnöző” – magyarázta Német Ferenc.

„Ez az akció nagy pofon volt a Csongrád megyei szervezett bűnözésnek, de nem az a kérdés, hogy itt ki áll a helyükre, hanem az, hogy Franciaországban ki teszi ezt meg!” – valószínűleg ez már a francia rendőrség problémája lesz.


Tóth Marcell – Fotó: Gémes Sándor