Rezsióradíj: a vagyonvédelmi szervezetek 225 forintot emelnének


BIZTONSAGPIAC.hu – Az előző évinél 225 forinttal magasabb, 2366 forintos minimális vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjra tett javaslatot az idei évre a Belügyminisztériumnak a Személy- Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) és a Magánbiztonsági Ágazati Párbeszédbizottság (MB ÁPB) — tudta meg szerkesztőségünk.

A Biztonságpiac.hu információi szerint a vagyonvédelmi szervezetek a javasolt 2366 forintos díjat a javaslatukban szereplő tételeket a vonatkozó jogszabályokban előírtakra tekintettel kalkulálták, s figyelembe vették a KSH éves infláció mértékéről szóló ajánlását, valamint az eddigi közbeszerzési gyakorlat során, a személy- és vagyonvédelmi piacon szerzett tapasztalataikat, az ügyben illetékes hatóságok eljárásai és ellenőrzései alkalmával tett megállapításait is. Ez utóbbiak:

A műszakpótlék a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi 1. törvényben meghatározott éjszakai pótlékon és a munkaszüneti nap pótlékján alapuló számítás eredménye.

A távolléti díj számításakor alapul vették a szabadság és a betegállomány korábbi években alkalmazott átlagos tapasztalatai értékeit.

A foglalkoztatói járulék tervezését döntően befolyásolta, hogy a szociális hozzájárulási adó 19,5 százalékra csökkent.

Az adminisztratív költségeket 2,4 százalékkal növelték, tekintetbe véve a KSH közzétett inflációra vonatkozó adatát.

A 2017. évi vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjat meghatározó 44/2017. (III. 17.) Korm. rendelet — a korábbi évek gyakorlatától eltérően – nem tartalmazta a díj részletezését.

A Kbt. 72. § (1) bekezdés értelmében az ajánlatkérő indokolást köteles kérni aránytalanul alacsony összegű ajánlat esetében, egyúttal figyelembe kell venni 2005. évi CXXXIII. tv 72/B. § (2) bekezdésében foglaltakat is, amely szerint az ajánlatkérő köteles arra vonatkozóan is tájékoztatást kérni, hogy az aránytalanul alacsony árat benyújtó ajánlattevő ajánlatában a rezsióradíj kiszámításakor egyes költségeket milyen összeggel és módon vett figyelembe.

A fentiekre tekintettel a törvények által felhatalmazott szervezetek kérik, hogy a kiadandó kormányrendeletben feltétlenül szerepeljenek a fenti tételek, hogy ne lehessen megkerülni a bér- és járulékainak indokolási kötelezettségét, és végső soron érvényesüljenek a jogszerűség követelményei.

A javaslat szerint az SzVMSzK és az MB ÁPB nélkülözhetetlennek tartja a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj szükséges értékű emelését, amely jelentős mértékben elősegíti a vagyonőrök javadalmazásának felzárkóztatását, a munkaerő piaci helyzet pozitív elmozdulását. Tapasztalataink szerint a garantált bérminimum — amely meghatározó tényezője a vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíjnak – az elmúlt két évi, összesen 37 százalékos megemelése jelentős terheket ró a vagyonvédelmi ágazat törvényesen működő foglalkoztatói-munkaadói oldalára, amelyet nem tolerál a piac megrendelői oldala.

A vagyonvédelmi szervezetek indokoltnak tartják, hogy az ügyben illetékes — különösen az ellenőrzési jogkörrel rendelkező – hatóságok szorosabb együttműködést alakítsanak ki, és sajátos eszközeikkel hatékonyabban lépjenek fel a törvényesség érvényre juttatása, egyúttal a foglalkozási anomáliák visszaszorítása érdekében.

A vagyonvédelmi szolgáltatási rezsióradíj a fennálló jogszabályi és piaci környezetben még nem érvényesül a kívánatos mértékben, a hatósági ellenőrzések továbbra is visszaigazolják a feketefoglalkoztatást, amelynek látenciáira objektív adatok nem állnak rendelkezésre — olvasható az SZVMSZK és az MB ÁPB közös javaslatában.


BIZTONSAGPIAC.hu – Balogh B. Jenő – Szövetségek – 2018.02.23.