Nincs vagyonőr vizsga nélkül
Az országban elsőként Békéscsabán vizsgáztak a vagyonőrök. Mind a 33 munkatársunk megfelelt a vizsgán, ami optimizmusra ad okot.
„Megnyugtató eredményességgel teljesítettek a békési vagyonőrök április 27-én, mind a harminchárman, sőt úgy éreztem, érdekes szakmai konzultáció résztvevője vagyok, nem pedig szigorú vizsgabiztos” – nyilatkozta a vizsgát követően Hankó Pál, a szakmai kamara helyi alelnöke – „Megbízható tudással érkeztek a vizsgázók, nem is titkolták ezt el, a vizsgabizottság pedig örömmel konstatálta mindezt.”
A vagyonőrök a számonkérést megelőzően online oktatás keretén belül tanulták meg a tevékenységükkel kapcsolatos új jogszabályokat, a gyakorlati képzés során pedig intézkedés taktikát és gyakorlati ismereteket sajátítottak el.
A békéscsabai vizsgázók elmondták: tanulni ugyan sosem árt, és a kétnapos képzés sem volt hiábavaló, de annak örültek volna a legjobban, ha az erőfeszítésüket tandíj-mentességgel honorálta volna a jogszabály-alkotó belügyi tárca. A katonai pályáról „átigazolt” Wertheim Albert a tizenkétezer forintos díjjal ki volt békülve ugyan, azt azonban fájlalta, hogy eredeti, magas szintű szakképesítése nem szerepel a rendelet mentesítésre jogosult szakképesítései között.
A mintegy nyolcvanezer vagyonőr képzés- és vizsgaszervezésére a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara kapott megbízást nagy kapacitású, egyedülálló országos képzési hálózata okán. Szakmai együttműködés keretében azonban bedolgoznak a képzések megvalósításában más felnőttképző intézmények és a vagyonvédelmi vállalkozások belső trénerei.
Az első vizsga felkészítését a kamara képzési programja alapján egy olyan békéscsabai képző intézmény végezte, amely egykori tanítványait szervezte csoportba. A következő képzési és vizsgacsoport Orosházán lesz, hiszen alapelv, hogy a vagyonőrökhöz a lehető legközelebb kell vinni a programot.
Az április 27-i számonkérésen a jól vizsgázott a kamara Kabinetedu elektronikus vizsgaszervező rendszere is.