Kiadványok (Baranya)

SZAKMAI KIADVÁNYOK 


Kultúra biztonsága Pécs 2010

szöveggyűjtemény

A fenti címen 2009. május 19-20-án Pécsett került sor nemzetközi konferencia megtartására, melyben Kamaránk társszervezőként vett részt.

A konferencián elhangzott előadások nyomtatott formában is megjelentek.

A konferencia célja volt, hogy a rendezvényszervezőket, az önkormányzatok képviselőit, valamint a biztonságvédelmi szakma érintett tagjait felkészítse a tömegrendezvények biztosításából adódó feladatokra. Ráirányítsa a figyelmet az EKF címmel együtt járó idegenforgalom kezelésére, egymást követő és átfedő rendezvények biztonságos lebonyolításából adódó feladatokra, a város élete és a rendezvények zavartalansága összhangjának megteremtését eredményező elvek érvényesítésére.

Az elhangzott előadások magas színvonalon járultak hozzá a konferencia céljának megvalósulásához.

A szöveggyűjtemény a rendezvénybiztosítással, rendezvények szervezésével foglalkozó szakemberek, valamint a téma iránt érdeklődők fontos szakmai forrásanyaga lehet.

A kiadvány hozzáférhető megyei szervezetünk könyvtárában!


 Tanulmányok a „Quo Vadis rendvédelem?”
c. tudományos konferenciáról
Pécsi Határőr Tudományok Közlemények 2010.XI.

A kiadvány hozzáférhető megyei szervezetünk könyvtárában!


A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara
TOVÁBBI KIADVÁNYAI