Kamerás megfigyelések- adatvédelem- telepítői felelősség


SECURINFO.hu – A Modern Alarm Kft telepítő partnerei számára rendezett szakmai nap meghívott előadója Dr Szabó Endre Győző a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (továbbiakban: NAIH) elnökhelyettese volt, aki a kamerás megfigyelések adatvédelmi vonatkozásairól tartott konzultációval egybekötött előadást.

A téma a résztvevők számára természetesen nem ismeretlen, habár az nem állítható, hogy széleskörű ismeretekkel rendelkeznek a szabályozás részleteit érintően. Köztudott, hogy az adatvédelmi jogszabályok szigorúan szabályozott keretek között engedélyezik csak a legkülönbözőbb helyszíneken (közterület, közintézmény, magánterület, munkahely, lakás, stb.) a biztonsági célú felvételek készítését, tárolását, kiadását, felhasználását.

A kamerás megfigyelések megrendelői és üzemeltetői felelősségi körei a szakirodalomban (hatósági állásfoglalások), szakcikkekben sok vonatkozásban viszonylag áttekinthetőek, azonban a telepítői felelősséget érintően nem találhatunk támpontokat a szabályozásban, ugyanakkor a gyakorlatban nem kevés konfliktus helyzet keletkezik.

Nézzük akkor, hogy mi okozza az egyébként közismert alap problémát.

Tiltott helyekre szerelt kamerák

Hát persze az, hogy a telepítő a megrendelői instrukciók alapján olyan helyre kell szereljen kamerát, amely adatvédelmi szempontból tiltott, vagy legalábbis kérdéses, ugyanakkor biztonsági szempontból elég gyakran bizony indokolt lenne. Na és arról se feledkezzünk meg, hogy a telepítő egyúttal tanácsadó is (ez bizony elég gyakori szerep), ahol szakemberként maga is bőven közreműködik a megfelelő telepítési helyek kiválasztásába. Azaz akár az ő javaslata alapján is kerülhet szabálytalan helyre kamera.

Kamerás megfigyelés villamoson? (forrás: iho.hu)

Hogyan áll tehát a telepítői felelősség és mi a teendő?

Az azért megnyugtatóan kimondható, hogy alapvetően a megrendelői és üzemeltetési felelősség áll meg, ugyanakkor a telepítőnek is vannak teendői a későbbi esetleges kellemetlenségek elkerülését szem előtt tartva.

  • Célszerű alaposan tájékozottnak lenni általánosságban is és az adott hely (környezet) adatvédelmi előírásait illetően, a megfigyelési korlátok vonatkozásában.
  • Még a konzultáció időszakában indokolt az ügyfél szóbeli, esetleg írásos tájékoztatása az adatvédelmi vonatkozásokról. Az ehhez kapcsolódó nem túl hosszú és gyorsan áttekinthető anyagot a szakmának talán a kamarával együttműködve célszerű összeállítani.
  • Amennyiben az ügyfél szabálytalan helyre kér szerelést, akkor a telepítőnek fel kell hívnia a figyelmet arra, hogy ez adatvédelmi szempontból problémás. Elvileg senki (így a telepítő sem) követhet el szabálytalanságot. Amennyiben az ügyfél mégis ragaszkodik eredeti kéréséhez, ezt célszerű dokumentálni. A dokumentum a megrendelő aláírásával tartalmazza a helytelen szerelés tényét, a megrendelő kizárólagos felelősségét és azt, hogy vállalják a jogszerű üzemeltetést. Amennyiben a problémás esetekben ezt sikerül megvalósítani, akkor biztos, hogy a telepítő jogi helyzete egy eljárás során védettnek tekinthető.
  • A telepítő maga nem javasol tiltott megfigyelést szolgáló helyekre kamerák szerelését. Talán ez tekinthető a leginkább problémás helyzetnek, ahol a megrendelő –üzemeltető – megfigyelt kör, jogosan vetheti fel egy vitás helyzetben a telepítői felelősséget.
Kamerával megfigyelt kamerák? (forrás: 8kerblog.hu)

Az adatvédelmi szempontból tiltott telepítési helyek ismerete megkerülhetetlen.

A fent felsoroltak talán evidenciának tűnnek, mégis megszívlelendők. Van tehát először is egy tanulási folyamat és azon belül is egyenlőre egy jól körülhatárolható program, hiszen adatvédelem vonatkozásában az egyes helyszín típusokat tekintve a telepítő szempontjából csak a telepítési tilalmak ismeretét igényli. Itt nem feltétlenül szükségesek olyan további a témát érintő ismeretek, mint az adattárolás, bejelentési kötelezettség, adatkezelési tájékoztatás, adatkiadási kérdések stb. persze egészen más a helyzet, amikor a telepítő egyben üzemeltető is. Ebben az esetben az imént felsorolt felelősségek is képbe kerülnek (de ezekről talán egy további alkalommal írnánk részletesebben).

Azt viszont körültekintően tudni kell, hogy pl. egy munkahelyen, egy üzletben, közterületen, közintézményben, illetve a magántulajdonú területen, lakóépületben, családi házban és annak környezetében stb. hol lehet jogszerűen megfigyeléseket végezni, kamerákat kihelyezni. Na persze ez sem kis feladat hiszen gyakori, hogy más és más adatvédelmi szempontok merülnek fel egy iroda jellegű munkahelyen, egy üzemben, egy külső vendégforgalmat lebonyolító üzletben, áruházban, egy pénzintézetben, vagy pl. egy kórházban stb.

Igencsak jó lenne a kapcsolódó ismeretanyag, tapasztalatok összegyűjtése és közreadása. Ilyen jellegű anyagokkal eddig nem találkoztunk. Egy olyan terület van ahol a NAIH részletes ajánlást adott közre és ez a munkahelyi elektronikus megfigyelőrendszerek alkalmazásához kapcsolódik (ez egyébként részletekbe menően elérhető a NAIH honlapján).

Ebből vázlatosan és főkként a telepítői kört érintve idézünk

  • elektronikus megfigyelőrendszereket a munkáltató csak szigorú korlátok között, előre meghatározott célokból használhat,
  • a munkajogi szabályokkal összhangban az elektronikus megfigyelőrendszereket csak a munkaviszony rendeltetésével közvetlenül összefüggő okból szabad alkalmazni,
  • a megfigyelés célja kizárólag olyan, kiemelten fontos érdek, mint az élet, testi épség védelme, valamint a vagyonvédelem lehet,
  • megfigyelőrendszert nem lehet egy bizonyos munkavállaló munkavégzésének ellenőrzésére használni,
  • a kamerás megfigyelést folytatni nem lehet olyan helységben, ahol ez különösen sértheti az emberi méltóságot (öltözőkben, zuhanyzókban, pihenésre szolgáló helyiségekben stb.),
  • fontos elv a célhozkötöttség, azaz a kamera látószöge csak a megfigyelés céljával összhangban álló területre irányulhat,
  • a látószöghöz kapcsolódó további elv, hogy a megfigyelő rendszer csak a saját tulajdonban (vagy használatban) lévő épületek, épületrészek, területeken történő események megfigyelésére alkalmazható.