A helyszínen elfogták a réztolvajokat
HIRPRESS.hu – A két férfi egy újbudai gyárépületből vörösréz vezetéket próbált meg ellopni.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az 52 éves hajdúhadházi B. Péter, valamint az 53 éves debreceni K. Gábor 2017. március 12-én este bement egy Budapest XI., Barázda utcai üzemen kívüli gyárépületbe a kerítésen keresztül – egy előzőleg kivágott résen – és vörösréz vezetéket próbált meg ellopni.
A gyár biztonsági őrei észrevették a két személyt, akik ekkor megpróbáltak elfutni, de a biztonsági szolgálat munkatársai visszatartották őket a rendőrök kiérkezéséig.
B. Pétert és társát a nyomozók előállításukat követően lopás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le őrizetbe vételük mellett.