Az UNI-NKE februári híreiből
2017.02.28. – Életet mentett az RTK hallgatója
Forrás: http://rtk.uni-nke.hu/karunkrol/hirek/2017/02/27/eletet-mentett-az-rtk-hallgatoja
Madarász Péter másodéves hallgató egy eszméletlen fiatal hölgynek szakszerű segítséget nyújtott a Budapest felé tartó vonaton. Pánczél Mátyás r. törzszászlós elsősegélynyújtó oktatásán rendszeresen részt vesz az RTK hallgatója, melyeken számos, előre megrendezett szituációkban megtanulják, hogyan kell eszméletlen beteget ellátni. Pánczél Mátyás délutáni foglalkozásainak köszönhetően Madarász Péter a mentősök kiérkezéséig stabilizálni tudta a magatehetetlenül fekvő hölgy állapotát.
„Szerencs és Budapest között a vonat indulása után pár perccel a vonatszerelvényen lévő egyik jegykezelő a hangosbemondón keresztül kért orvosi segítséget az utazóktól” – emlékeztetett a történtekre az RTK hallgatója, majd hozzátette: „A fiatal lány elájult, senki sem tudta, mi történhetett vele. Először levettem a vonat üléséről, a földön a hátára fektettem, és ellenőriztem a légzését, keringését, valamint szabad légutat biztosítottam számára. Megkértem a körülöttem álló érdeklődőket, hogy lépjenek hátrébb, nyissanak ablakokat a friss levegő érdekében és értesítsék a mentőket. Majd a lábait felemeltem és egy ülésre helyeztem. Ezek után a fejét stabilan rögzítettem, állát kiemeltem, ezzel is biztosítva számára a könnyebb légzést mindaddig, amíg a mentő megérkezett.”
2017.02.25. – Történelmi pillanat a felsőfokú rendőrtisztképzésben
„A mai esemény különleges alkalom az első éves hallgatók életében és történelmi jelentőségű pillanat a felsőfokú rendőr tisztképzésben, hiszen első alkalommal létesült tisztjelölti jogviszony a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karán tanuló hallgatókkal”- hangsúlyozta Dr. Pozsgai Zsolt rendőr dandártábornok, személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, a rendezvény elöljárója a 127 bűnügyi és rendészeti igazgatási szakirányú I. évfolyamos nappali tagozatos tisztjelölt ünnepélyes eskütételén a Rendőrségi Igazgatási Központ épületében.
A hallgatók az elmúlt hetekben sikeres tisztjelölti vizsgát tettek és ezzel rendőr szakmai képzettséget is szereztek. A tisztjelöltek elsődleges szolgálati kötelezettsége – a tanulmányi kötelezettségek teljesítése mellett – a tiszti beosztásba történő szolgálatteljesítésre való felkészülés.
Pozsgai Zsolt elmondta, hogy ez az új jogviszony hosszú ideje meglévő problémákra adott választ és jelentősen javítja a rendőrtisztképzés feltételeit. A tábornok úgy véli, hogy a tiszti állomány felkészültsége, hivatástudata meghatározza a rendőri szervek teljesítményét és eredményeit.
„Ezzel olyan tagjaivá váltak a rendőrségnek, akik képzettségüknek megfelelő szolgálati feladatokat is elláthatnak, illetve a szakmai gyakorlatukon is végrehajthatnak, továbbá jelentős erőt képeznek váratlan, nagyobb létszámot igénylő feladatok végrehajtásához”- hangsúlyozta a dandártábornok, majd felidézte, hogy a rendőrség az utóbbi évek során egyre komolyabb kihívásokkal néz szembe. A déli határokon megjelenő tömeges migráció jelentős erőösszpontosítást igényelt, amely nemcsak a meglévő állomány átcsoportosítását, hanem a rendőrség 3 000 fővel történő bővítését is igényelte. Az ősztől beindított toborzómunka eredményeként jelenleg 987 fő folytat tanulmányokat a határvadász képzés keretében és a felvételi eljárások tovább folytatódnak.
A személyügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes azt kérte a tisztjelöltektől, hogy kísérjék figyelemmel a közbiztonság terén bekövetkező változásokat és szakirányú tanulmányaik során sajátítsák el a tömeges migráció kezelésével összefüggésben újonnan megjelenő ismereteket is. Pozsgai Zsolt szerint a rendőri hivatás alázatot, a polgárok önzetlen szolgálatát is jelenti és elkötelezettséget követel a jogsértőkkel szembeni fellépés során.
„A testülethez tartozás azt is jelenti, hogy betartják a normákat, tisztelik a hagyományokat, szolidárisak az állománnyal és figyelemmel kísérik a rendőrség mindennapi tevékenységét”- fogalmazott a dandártábornok, majd felhívta a tisztjelöltek figyelmét arra, hogy olyan hivatásrend részei lehetnek, amelynek a tagjának lenni megtiszteltetés és büszkeség. „Legyenek hűek esküjükhöz és tartsák meg azt szolgálatuk során” – fejezte be ünnepi gondolatait az országos rendőrfőkapitány-helyettes.
Dr. Kovács Gábor rendőr dandártábornok, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatási rektor-helyettese kiemelte a helytállás fontosságát, majd felsorolta a jó vezető ismérveit, ezek: szakmai hozzáértés, döntési képesség, jó munkaszervező készség. Végül a Nemzeti Közszolgálati Egyetem jelmondatát idézte: „A haza szolgálatában”.
Szöveg: Dr. Tóth Nikolett Ágnes
2017.02.19. – Akire büszkék vagyunk!
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=1812531902342031&id=1665269503734939
A Magyar Rendészettudományi Társaság, Kertész Imre díjban részesítette Dr. Christián László r. alezredes, a Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék tanszékvezető, egyetemi docensét a magánbiztonság és az önkormányzati rendészet tudományterületén, valamint a felsőoktatási képzés területén kifejtett áldozatos munkájáért!
Tanszékvezető úr köszönetét fejezte ki az elismerésért, majd hozzátette, hogy ez a díj az egész Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészeti Tanszék oktatóinak és segítő állományának a közös munkájának az érdeme!
Név szerint:
- Tanszékvezető: Dr. Christián László tanszékvezető, egyetemi docens
- Tanszéki adminisztrátor: Bánki-Rozsnyó Kinga
- Oktatók: Dr. Szabó Csaba r. őrnagy, dr. Gyaraki Réka r. őrnagy, dr. Kovács Sándor r. ezredes, Tóth Levente, Dr. Gyaraki Károly ny. r. dandártábornok, dr. Rottler Violetta r. őrnagy, Dr. Major László ezredes, valamint Dénes József ny. r. alezredes és Tóth Attila.
- Tanszéki demonstrátor: Balasi András III. éves nappalis hallgató
Továbbá köszönjük mindhárom nappalis és levelezős munkarendben tanuló Biztonsági Szakirányos hallgatók munkáját, amit a tanórákon történő részvétellel, a vizsgák sikeres abszolválásával, a minőségi szakdolgozatok, TDK (OTDK) munkák elkészítésével és a versenyen elért helyezéseikkel, továbbá az I. Nemzeti Országos Kiberverseny I. helyezésével, és a Belügyi Tudományos Tanács 2016. évi pályázatának II. helyezésével értek el és ezáltal öregbítették mind a szakirány, mind a tanszék hírnevét és megbecsültségét.
Köszönjük!
2017.02.15. – Hallgatóink nyerték a nemzeti kiberversenyt
Forrás: http://uni-nke.hu/hirek/2017/02/13/hallgatoink-nyertek-a-nemzeti-kiberversenyt
Az NKE Rendészettudományi Karának hallgatói diadalmaskodtak a közelmúltban rendezett nemzeti kiberversenyen, így ők utazhatnak tavasszal a genfi Cyber 9/12 nemzetközi vetélkedőre.
Az IT-biztonsági szakma egyik legjelentősebb rendezvényén, a ProDay konferencián tartott első nemzeti kiberversenyen négy csapat mérte össze tudását és kríziskezelő képességeit. Az NKE és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közreműködésével megszervezett vetélkedőn az RTK Magánbiztonsági és Önkormányzati Rendészet Tanszék hallgatóiból álló négyfős csapat szerezte meg az első helyet. A versenyen egy fiktív helyzetre, egy kialakult kiberkonfliktusra kellett megoldási lehetőségeket keresni a résztvevőknek. „A versenyre folyamatosan készültünk az elmúlt hónapokban, sokszor a munka és a tanulás mellett”- mondta el honlapunknak a csapat felkészítő tanára. Gyaraki Réka rendőr századosnak is ez a kutatási területe, ahogy fogalmaz, a „szerelme”, így könnyebben tudta a csapatot is összetartani és motiválni. Szerinte nagyon erős volt a mezőny, és tényleges küzdelem alakult ki a résztvevő csapatok között. A nyertes társaság már most megkezdi a felkészülést a tavaszi nemzetközi vetélkedőre, amelyet április 20. és 21. között tartanak Genfben. A Cyber 9/12 európai döntőjét az Atlanti Tanács a Genfi Biztonságpolitikai Központtal együttműködve rendezi meg. A hallgatók fiktív forgatókönyv alapján egy nagyszabású, az európai rendszerek ellen irányuló számítógépes támadásra reagálnak. Az lesz a feladatuk, hogy ajánlásokat tegyenek védekező intézkedésekre, valamint összehangolják a különböző szereplők eltérő érdekeit a közös fellépés megvalósításához. A versenyzők az ötleteikből és javaslataikból egy kollektív kiberbiztonsági válságkezelő tervet állítanak össze, amelyben számításba veszik a többi között a NATO, az EU és az érintett államok politikai és irányítási struktúráját.
Gyaraki Réka szerint a kibervédelemnek egyre nagyobb szerepet kellene kapnia az oktatásban is, hiszen az élet szinte minden területén használt információs rendszerek ellen irányuló támadásokat elsősorban oktatással, tudatosítással lehetne megelőzni, kivédeni.
A nyertes csapat tagjai: Margitics József, Bártfai Fanni, Molnár Tibor, Mészáros István. A genfi versenyen való részvételüket a nemzeti vetélkedő szervezői állják. A mostani győztesek mellett az NKE egy másik csapata is indul a tavaszi nemzetközi megmérettetésen, mivel korábban már ők is jogot nyertek a részvételre.
Szöveg: Szöőr Ádám
2017.02.14. – Migráció és terrorizmus
Forrás: http://rtk.uni-nke.hu/karunkrol/hirek/2017/02/14/migracio-es-terrorizmus
Előadást tartott az Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület szervezésében Prof. Dr. Sallai János r. ezredes, tanszékvezető egyetemi tanár és Dr. Bócz Endre ny. fővárosi főügyész a migráció és a terrorizmus kapcsolatáról, büntetőjogi vonatkozásairól a Benczúr Házban.
A rendezvényen elhangzott, hogy Európában megközelítőleg ötezer szervezett bűnözői csoport működik, melyek a drog- és fegyverkereskedelem mellett az embercsempészetből profitálnak a legtöbbet. Sallai János arról a megdöbbentő tényről számolt be, hogy az elmúlt évek bevándorlóinak 90 százalékát e szervezett bűnözői csoportok mozgatták, így a migrációs válságból az Europol szakembereinek számítása szerint csaknem ötvenezer bűnöző profitálhatott közvetve vagy közvetlenül.