„Házhoz megyünk” Szentesen
POLICE.hu – Szentesen folytatódott a „Házhoz megyünk” bűnmegelőzési és vagyonvédelmi program. Az őszi-téli időszakkal kapcsolatban a szakértők óvatosságra és körültekintésre hívták fel a tűzifavásárlók figyelmét is.
A „Házhoz megyünk” fő célja, hogy az állampolgárok szakemberektől kérhessenek vagyonvédelemmel kapcsolatos tanácsokat és közvetlen ajánlásokat. A programban a rendőrség mellett részt vesz az Országos Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, az Aegon Biztosító, az Önkormányzat és a Polgárőrség helyi szervezeteinek képviselői. A szakértők tájékoztatják a lakosságot a személyes védelmük, lakóhelyük és lakásuk biztonságának megteremtése érdekében elérhető javaslataikról. A helyszínen az állampolgárok első kézből kérhetnek tanácsot akár személyi, akár vagyonbiztonságról van szó.
A héten a program Szentesen várja az érdeklődőket, a Kossuth utca 3. szám alatt. 2016. október 17-én délelőtt a vagyonvédelemmel kapcsolatos kérdések mellett, többen kértek tanácsot a szezonban jellemző faárusokkal kapcsolatos problémák miatt. A szakértők elmondták, hogy a kényelmes vásárlási lehetőség elsősorban az időseknek nyújthat kedvező alternatívát, főként abban az esetben, ha a vételár is kecsegtető, mindemellett azonban könnyen bűncselekmény áldozatává válhatnak.
A tűzifa adásvételéhez kapcsolódóan a leggyakoribb módszer, hogy a megvásárolt, kifizetett mennyiség jelentősen elmarad a ténylegesen lepakolt fa mennyiségétől. Emellett előfordul, hogy a fa minősége nem olyan, mint amit szerettek volna, vagy esetlegesen túlzottan nedves állapotban kapják meg a megrendelők. Hiába a vevő előtt elvégzett mérés, a tisztességtelen szándékkal érkező házalók tudják, hogyan játszhatják ki a vásárló figyelmét.
Ezért fontos, hogy a vásárlásnál a lehető legkörültekintőbben járjanak el, kizárólag ellenőrzött helyről, vagy ismert kereskedőktől vásároljanak. Megrendeléskor előre egyeztessék a kiszállítás időpontját és lehetőleg kérjék olyan családtag, vagy szomszéd segítségét a lerakodáshoz, aki jártas a tüzelőanyagok vásárlásában. Csak akkor fizessék ki a fát, ha megnézték, hogy a megfelelő minőséget és mennyiséget kapták. Csak a lepakolt fa árát fizessék ki. Amennyiben nem ismerik jól a vállalkozót vagy a céget, előre ne utaljanak, és ne adjanak át pénzt. A kiszállításkor idegeneket ne engedjenek be a házba. Mielőtt megérkeznek, készítsék elő a megbeszélt vételárat, ne a szállítók szeme láttára vegyék elő összes megtakarított pénzüket. Lehetőleg csak telephellyel és hiteles mérleggel rendelkező cégtől, vállalkozástól vásároljanak tüzelőt. Újsághirdetés útján, vagy házaló árusoktól való vásárláskor nagyobb az esélye annak, hogy csalás áldozataivá válnak. A kedvezőnek tűnő, a piaci árnál jóval alacsonyabb árról szóló ajánlatokat fontolják meg.
A trükkös tolvajok szinte bármilyen indokkal megpróbálhatnak, bejutni otthonukba, hogy értékeiket, pénzünket megszerezzék. Akár a megvásárolt fa mérése, lepakolása alatt is kérheti egyikük, hogy a mosdóba vagy egy pohár vízért bemehessen a lakásba. A rendőrség felhívja a lakosság figyelmét arra, hogy ha ismeretlen személy bármilyen indokkal is próbál meg otthonukba kérezkedni, semmiképpen ne engedjék be, főként, ha gyanúsan viselkedik, és egyedül tartózkodnak otthon.
Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság