Önvédelmi oktatás a „BIZTONSÁGODÉRT 2001” Alapítvány támogatásával
Sikeresen került lebonyolításra az az alapfokú önvédelmi oktatás – 2015. november 18. és december 11. között, összesen hét alkalommal -, amit a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Fejér Megyei Szervezete szervezett a „BIZTONSÁGODÉRT 2001” Alapítvány támogatásával.
A tanfolyam megszervezésével és meghirdetésével a megyei szervezet elnökségének és az Alapítvány Kuratóriumának kettős célja volt. Egyrészt mindenképpen szerettek volna a magánbiztonsági szakmában dolgozók felkészültségén, fizikai állóképességén, önvédelmi jártasságán javítani, másrészt pedig aktív „kikapcsolódást” teremteni ezzel a hétköznapok egyhangúságából.
Az önvédelemi oktatás nemcsak a személy-és vagyonőrök részére volt ingyenesen látogatható, hanem a családtagjaik számára is biztosította az Alapítvány a térítésmentes részvétel lehetőségét.
A tanfolyam szervesen illeszkedett a megyei szervezet éves továbbképzési rendszerébe és az Alapítvány céljai közé.
Összességében megállapítható, hogy a tanfolyam – a hozzá fűzött célokat beváltva – eredményesen zárult. A kedvező visszajelzésekből ugyanakkor az is levonható, hogy hasonló jellegű továbbképzéseket szívesen vennének a magánbiztonsági szakmában dolgozók és családtagjaik.
Molnár Jenő
SZVMSZK Fejér Megyei Szervezet
Oktatási Szakcsoportjának tagja