Együttműködés értékelése


A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém Megyei Szervezete, valamint a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság közötti együttműködési megállapodásban foglalt feladatok, vállalások 2019. évi végrehajtásának értékelésére 2020. február 14-én került sor a Főkapitányságon.


Az értékelésen részt vettek:

  • Főkapitányság részéről:
    • Anda György r. ezredes rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes
    • Molnár Zsolt r. alezredes igazgatásrendészeti osztályvezető
    • Kovácsné Ponty Éva r. őrnagy kiemelt főelőadó
    • Futtató Norbert r. alezredes bűnmegelőzési osztályvezető
  • Kamara részéről:
    • Rácz László elnök
    • Pozsonyi László alelnök

Az SZVMSZK Veszprém Megyei Szervezete és a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság együttműködését a jelenleg hatályos, 2017. július 26-án kelt, a felek vezetői által aláírt együttműködési megállapodás szabályozza.

Az együttműködési megállapodás aláírásának célja volt, hogy a rendőrség, valamint a kamara az együttműködésben rejlő lehetőségek kihasználásával elősegítsék a jogszabályok betartását, a vagyonvédelemmel összefüggő szakmák tisztulási folyamatának felerősítését.

A 2005. évi CXXXIII. törvényben és a végrehajtására kiadott 22/2006. (IV.25.) BM rendeletben meghatározott együttműködési kötelezettségen túl a felek az együttműködés új elemeként a bűnmegelőzés területén való közös feladatokat is megfogalmazták.

A felek kinyilvánították, hogy 2020. évben alapvetően az együttműködési megállapodásban foglaltak mentén, illetve az év során felmerült ügyeket operatívan kezelve, azonnali információ csere és a szükséges intézkedések megtétele érdekében kívánnak együttműködni.

Az együttműködési megállapodásban meghatározott célok megvalósítása érdekében a 2019. évben végzett munka értékeléséről a kamara által készített feljegyzést ügyfélfogadási időben a kamara tagjai és nyilvántartott társas vállalkozások vezetői részére hozzáférhetővé tesszük.


SZVMSZK Veszprém Megyei Szervezete elnöksége