A betörések visszaszorítása a cél

AJKAISZO.hu – Az Ajkai Rendőrkapitányság is csatlakozott a lakosság vagyonbiztonságának fokozása érdekében indított „Házhoz megyünk” elnevezésű országos kampányhoz. A kapitányság munkatársai októberben is egy héten keresztül várták az érdeklődőket.

A program lényege a lakosság vagyonbiztonságának erősítése. Ennek érdekében október 17-21. között rendőrségi szakemberek látták el tanácsokkal a vagyonvédelemről és a biztonságról érdeklődő állampolgárokat. Az októberi program zárásaként október 21-én bűnmegelőzési lakossági fórumot tartottak a Kaszinóban. A fórumon a rendőrség szakemberei mellett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém Megyei Szervezetének képviselői is részt vettek, akik az otthonok biztonságát szolgáló vagyonvédelmi technikai berendezéseket mutatták be.

Gaál Csaba címzetes rendőr őrnagy, a Veszprém Megyei kapitányság Bűnmegelőzési osztályának kiemelt főelőadója megköszönte, hogy ilyen szép számmal megjelentek, majd bemutatta a Házhoz megyünk programot. Elmondta, hogy a program kifejezetten azért indul, hogy a lakásbetörések számát vissza tudják szorítani, hiszen sokszor elég lenne csak az alapvető biztonsági szabályokat betartani ahhoz, hogy e bűncselekmények többsége megelőzhető legyen.

– Elmúlt az a világ, amikor elég volt a kertkaput csak félig behajtani, most már be kell zárni, akkor is ha otthon vagyunk, sőt nemcsak a kertkaput, de a lakásajtót is. Egy egészséges gyanakvás, elővigyázatosság mindig kell, hogy legyen – mondta az őrnagy. Beszámolójából az is kiderült, hogy Ajkán a betörések száma csökkenő tendenciát mutat, 2014-ben nyolcvanhét, 2015-ben csak huszonegy és 2016 első félévében tizenegy betörés történt. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy ez nem Ajkán, hanem az Ajkai kapitányság illetékességi területén, ami bizony elég nagy terület ide tartozik például Devecser is.

Ezekről, ezeken belül is a legjellemzőbb betörési formákról számoltak be, mondták el tapasztalataikat, jó tanácsaikat az ajkai kapitányság nyomozói. Ihász Csaba rendőr hadnagy és Nagy Gábor címzetes rendőr zászlós a betörések, besurranások és az idősek sérelmére elkövetett trükkös lopások helyi jellemzőiről, valamint ezek megelőzéséről beszélt. Beszámolójukból megtudhattuk, hogy általában nyugdíjfolyósítás idején történik bűncselekmény. Azt nem tudni, hogy ki figyeli meg az áldozatokat, viszont az elmondható, hogy Ajkán a legjellemzőbb trükkös lopás az, hogy a tolvajok az áramszolgáltató embereinek adják ki magukat. A trükkös tolvaj mindig valamilyen hihető sztorival áll elő. Nem kutatnak, egyszerűen kifigyelik, hogy hol a pénz, és egy óvatlan pillanatban elemelik onnan a maradékot. A felderítésben óriási segítség lehet egy jó személyleírás, vagy egy kamera felvétel. Ha úgy érezzük, hogy valaki gyanúsan viselkedik, hívjuk a 112-őt. Inkább menjenek ki a rendőrök feleslegesen, minthogy bűncselekmény történjék. Ne menjünk el az idegen mellett óvatlanul, hanem figyeljük meg, jegyezzük fel esetlegesen a gépkocsi rendszámát! Ajkán jellemzően egy férfi, vagy 2-3 nő egyszerre, vizet kérve próbál elkövetni bűncselekményeket. A legjellemzőbb az E.ON óracsere trükk. Ami egy egyszerűen megelőzhető, hiszen a szolgáltató embereinél, kell, hogy legyen igazolvány, ha nem tudják igazolni magukat, hívjunk rendőrt és az majd tisztázza a helyzetet! Sajnos Ajkára elért a telefonkártyás csalás is. Egyre többen jelzik, hogy bepróbálkoztak náluk a csalók. A csalás lényege, hogy egy állítólagos nyeremény csak akkor vehető fel, ha feltölt a célszemély 10-20 ezer forintot, banki terminálon keresztül, egy megadott telefonszámra. Ezeknek sajnos városunkban is páran bedőltek. Jegyezzük meg, hogy ilyen játékot nem indítanak a szolgáltatók!

Végezetül a Rácz László és Szalai László, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Veszprém Megyei Szervezetének képviselői mutatták be a ma használt és használni érdemes vagyonvédelmi technikai berendezéseket. Felhívták a figyelmet arra, hogy érdemes olyan személlyel, vállalkozással szereltetni a riasztó, vagyonvédelmi rendszert, akik rendelkeznek az ehhez szükséges engedélyekkel. Ha nem, az több problémát is felvethet, hiszen azon felül, hogy nem számlaképes, még a garancia is veszélybe kerülhet. Nem beszélve arról, hogy az sem garantált, hogy a felszerelt eszközök megfelelően ellátják azt a feladatot, amire hivatottak.

A szakemberek karácsony közeledtével azt javasolják, hogy érdemes ajándékba kérni ilyen kis vagyonvédelmi eszközöket, hiszen már pár tízezer forintért vehetünk akár megfigyelésre alkalmas kamerát is. Ebből olyat érdemes venni, ami folyton felülírja önmagát, így nincs vele dolgunk. ellenben ha megtörténik a baj, akkor az utolsó pár óra, nap még visszanézhető.

A Házhoz megyünk program novemberben is folytatódik.


(A fórumot internetes portálunk élőben közvetítette. Javasoljuk, hogy mindenki szánjon a megtekintésére egy kis időt. Megtekinthető az Ajkai Szó facebook oldalán, vagy az ajkaiszo.hu oldalon cikkünk alatt.)

A VIDEÓ MEGTEKINTÉSE