A „Házhoz megyünk” vetélkedősorozat megyei döntője

Az Öreg-tó Club Hotel adott otthont 2016. április 9-én a „Házhoz megyünk” országos vetélkedősorozat Komárom-Esztergom megyei döntőjének.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Komárom-Esztergom Megyei Szervezete és az Aegon Magyarország Zrt. Komárom-Esztergom Megyei Igazgatósága közös szervezésében megrendezésre került bűnmegelőzési megmérettetésen hét család vett részt.

A versenyt Farkas Gábor rendőr ezredes, megyei főkapitány nyitotta meg.

Beszédében elmondta, hogy nem elegendő, ha a gépkocsi szélvédőjére helyezünk figyelemfelhívó plakátokat, vagy bedobjuk azokat a postaládába. Az emberek nagy része immunissá vált ezekre a módszerekre. Hatékonyabb bűnmegelőzési felkészítést remélünk a „Házhoz megyünk” programtól. Beszéde végén sok sikert kívánt a felkészült csapatoknak.

Felkészült és jókedvű társaság várta a bűnmegelőzési szakemberek kérdéseit. A résztvevők vagyonvédelmi feladatokra vonatkozó tesztlapokat töltöttek, illetve kvízjátékokban kellett „furfangos” válaszokat adniuk.

Csonkáné Huszár Anita alezredes, a bűnmegelőzési alosztály vezetője, egyben a verseny szervezője ismertette a szabályokat. Nagyszülő, szülő és gyermek alkotott egy csapatot, a három generáció együttműködésére is felkészítette a tagokat.

A témák között a legelterjedtebb betörési módszereknek is kerítettek egy fejezetet.

A biztosítások helyes felhasználását építette a kvíz kérdéseibe az Aegon Magyarország Zrt, melyet Sztrieska Csaba képviselt. Az Aegon évekkel ezelőtt elindította az országos kármegelőzési programot, kihegyezve a biztosítás fontosságára, ehhez csatlakozott a rendőrség, polgárőrség és a katasztrófavédelem.

A vagyonvédelemben dolgozók jogosultsága, illetve intézkedéseik és az eset szemtanúinak lehetséges teendői Kovács Ferenc a vagyonvédelmi kamara megyei elnöke szerint kiemelkedően fontos.

A családi vetélkedőn a kvíz kérdéseinket a mindennapi életből merítettük. Megkérdeztük például, hogyan viselkedünk akkor, ha gyermekünk a szemtanúja egy bolti lopásnak.

A három szervezet képviselői elégedetten nyugtázták a csapatok teljesítményeit és tudásukat ajándékokkal díjazták.

A Komárom-Esztergom megyei döntő első helyezettje a tatabányai Schruf család lett. Második a tatabányai Dornyi család, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a tatai Törös család állhatott.


 SZVMSZK Komárom-Esztergom Megyei Szervezete

GALÉRIA