Csaló biztonsági cég vezetőit ítélték 2,5-6 év börtönre Szegeden
HIRHATAR.hu – Őrző-védő cégek vezetőit sújtotta két év három hónap és hat év közötti börtönbüntetéssel csütörtökön jogerősen a Szegedi Ítélőtábla, mert a vádlottak hosszú időn keresztül fiktív alvállalkozói hálózatot működtetve nem fizettek be több száz millió forint adót.
A táblabíróság a négy férfit folytatólagosan elkövetett adócsalás bűntettében és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében mondta ki bűnösnek.
Két vádlott a tulajdonukban lévő és irányításuk alatt álló társaságok neve alatt különböző megrendelőknek nyújtott szolgáltatást, részben más cégek alvállalkozójaként. A vádlottak az árbevétel után nem akarták a forgalmi adót bevallani és befizetni, ezért a tevékenységet névleg több beszervezett társaságnak – köztük az egyik vádlott cégeinek – alvállalkozásba adták. A tényleges szolgáltatást azonban a vádlottak által irányított társaságok végezték, a munkavállalókat is ők foglalkoztatták.
A vádlottak tagadták a bűncselekmény elkövetését.
Az ítélőtábla több vádlott esetében is súlyosította az első fokon eljáró Szolnoki Törvényszék által kiszabott büntetéseket a komoly szervezettségre hivatkozva.