Életveszélyesen megszurkált egy biztonsági őrt, kis híján belehalt


LOKAL.hu – Nem jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Nyíregyházi Törvényszék szerdán azt a férfit, aki tavaly júniusban betört egy telephelyre, az őt tetten érő biztonsági őrt késsel életveszélyesen megsebesítette. A férfi életét csak a gyors orvosi segítség mentette meg.

Toma Attila, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a vádlottat aljas indokból elkövetett emberölés bűntettében találta bűnösnek az elsőfokú bíróság. A férfira mellékbüntetésként tíz év közügyektől való eltiltásra is kiszabtak, valamint vele szemben elrendelték a Nyírbátori Járásbíróság által korábban kiszabott, próbaidőre felfüggesztett tíz hónap fogházbüntetés végrehajtását.

A tényállás szerint a vádlott tavaly június 27-én a Nyírbogát és Nyírbátor között elhelyezkedő TIG telephelyről elektromos vezetékeket, réztárgyakat és kötésdobozokat akart ellopni. A biztonsági őr azonban tetten érte a férfit, felszólította, hogy maradjon a helyszínen, mert értesítette a rendőrséget.

A vádlott megpróbált elmenekülni, a közeli erdőben azonban szembefordult üldözőjével és a ruhájából elővett bicskával szívtájékon szúrta. A sértett életveszélyesen megsérült, életét a gyors orvosi segítség mentette meg – ismertette Toma Attila.

A végzés ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, így az ítélet nem jogerős.