Előzzük meg a betöréseket!

PAPA-MA.hu – Vagyonbiztonsági lakossági tájékoztatót tartott a Pápai Rendőrkapitányság a héten a HEMO-ban.

A fórumot a Házhoz megyünk elnevezésű országos kampány keretében szervezték meg, hogy ötleteket adjanak az ingatlantulajdonosoknak arra, miként védhetik meg otthonaikat. Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes emlékeztetett, e kampány keretében nyitotta meg információs pontját a PRK az Interspar épületében, ahol minden hónapban egy héten át fogadják az érdeklődőket, de ez a program ad lehetőséget arra is, hogy a rendőrök és vagyonvédelmi szakemberek az érdeklődők otthonait felkeresve konkrét tanácsokat adjanak az ingatlan védelmének fokozására.

– Ennek a Házhoz megyünk programnak a része ez a lakossági fórum is, ahol a betöréses lopások, besurranásos tolvajlások és az idősek sérelmére elkövetett vagyon elleni bűncselekmények jellemzőiről és a megelőzés lehetőségeiről szólunk. Nagyon sok az érdeklődő és nagyon aktívak, sok kérdés merült fel az előadások kapcsán.

Császárné Elek Veronika címzetes rendőr alezredes jótanácsokkal látta el az érdeklődőket

A rendőrök összegyűjtötték azokat a tanácsokat, melyekkel megelőzhető, hogy valaki vagyon elleni bűncselekmény áldozatává váljon, ezeket ismertették a megjelentekkel.

– A betörések ellen a vagyonvédelmi berendezések a leghatékonyabbak: a kamera, a riasztó rendszer, de még egy házőrző kutya is sok esetben elriasztja a betörőt. Ugyanakkor azt tapasztaljuk, hogy a rossz szándékú emberek még mindig nagyon sok ingatlan közül választhatnak, amelyeket nem védenek semmilyen módon, ezért nekünk, rendőröknek is nagy energiát kell fordítanunk a megelőzési tevékenységre.

Az alezredes hangsúlyozta, fontos, hogy a lakók ne verjék nagydobra, ha elutaznak otthonról, hiszen a betörők kifigyelhetik, mikor nem nincsenek otthon, de ha ezt az információt még tálcán is kínálják nekik, akkor még inkább potenciális áldozatokká válnak. Fontos, hogy legyen egy megbízható szomszéd, rokon, ismerős, aki távollétükben nagy rendszerességgel felügyeli a lakást, naponta megjelenik, azt a látszatot keltve, hogy a háziak otthon vannak. Fontos szabály az is, hogy ne tartsanak otthon nagy mennyiségű készpénzt és ékszert, hiszen ma már ezekre mozdulnak leginkább a betörők, ha pedig mégis ezt teszik, szerezzenek be egy jól rögzíthető széfet.

Nagy volt az érdeklődés a vagyonvédelmi fórumon

A kiemelt megelőzési főelőadó a téma kapcsán elmondta, a Pápai Rendőrkapitányság illetékességi területén az utóbbi időben kevesebb betöréses lopás történt, mint korábban, a besurranásos esetek azonban ma is jellemzőek.

– Ennek az az oka, hogy az elkövetők célirányosan azokat a lakásokat, házakat keresik, ahol nyitva a kapu, a bejárati ajtó, vagy éppen a nyitva hagyott ablakon be lehet lépni a házba. Ilyenkor nagyon sokszor a háziak otthon vannak, tévét néznek, vagy az udvaron tartózkodnak, de nem veszik észre a besurranót. Fontos tehát, ha otthon vagyunk, akkor is zárjuk az utcakaput, a bejárati ajtót – hívta fel a figyelmet.

Az idősek még inkább ki vannak téve ennek a veszélynek, hiszen ők még abban a korban nőttek fel, amikor nyitva lehetett hagyni mindent, és ma is jóhiszeműek, sőt néha makacsok is, és hiszik, hogy meghallják a besurranót, pedig ez legtöbbször nem így van. Különös veszélyt jelent az is esetükben, hogy ha nem veszik észre az idegent és csak később szembesülnek értékeik eltűnésével, nem egy kívülről érkezett idegenre gyanakszanak, hanem egy családtagra, idősgondozóra, szomszédra, ez pedig szoros kapcsolatok megromlásához is vezethet.

Rendkívül széles a vagyonvédelmi berendezések kínálata

A fórumon a rendőrkapitányság szakemberei mellett a Veszprém Megyei Vagyonvédelmi Kamara munkatársai tartottak előadást. Ők azokról a berendezésekről, vagyonvédelmi rendszerekről szóltak, melyekkel könnyen nagyobb biztonságban tudhatják értékeiket az ingatlantulajdonosok. Ezek között szó esett a különböző mozgásérzékelős riasztókról, a kamerákról és egyéb eszközökről.

– Ismertetjük a magánbiztonsági szolgáltatások típusait és ezek közül is részletesen beszélünk a biztonságtechnikai eszközökről. Ezek a mai világban már elfogadható áron elérhetők, és jelentősen fokozzák az ingatlanok biztonságát – mondta el Rácz László, a Vagyonvédelmi Kamara Veszprém megyei titkára. A szakember szerint elsődleges, hogy a nyílászárók megfelelő zárral legyenek felszerelve, és valami elektronikus biztonságtechnikai berendezés védje a lakást. A kamara tapasztalatai szerint egyébként egyre többen élnek ezekkel a lehetőségekkel és egyre többen szereltetnek fel valamilyen vagyonvédelmi eszközt.

Az előadáson a Pápa Nyugdíjas Egyesület tagjai is szép számmal vettek részt. Baán Éva elnöktől megtudtuk, az egyesület klubjaiban a pápai rendőrök minden évben tartanak vagyonvédelmi előadást, ahol nagy érdeklődéssel vesznek részt a tagok. Így volt ez most is, az idősek sok kérdést tettek fel a szakembereknek és kérték ki véleményüket otthonaik védelmével kapcsolatban.


További fényképek a PAPA-MA.HU weboldalon…


HuHa