Kamarai együttműködés a megyei szakgimnáziumokkal és szakközépiskolákkal


Az SZVMSZK Fejér Megyei Szervezete évek óta együttműködik a Dunaújvárosi SZC Dunaferr Szakgimnázium és Szakközépiskolával.

Ennek keretén belül már számos rendezvényre hívták meg szervezetünket.

A közelmúltban a szakgimnázium 2019.09.30 -2019.10.02-a között tartotta a Rendvédelmi Szakmai Napokat. Erre a rendezvényre felkérték az SZVMSZK Fejér Megyei Szervezetét szakmai előadás és bemutató megtartására.

A megyei szervezet részéről Pongrácz Ernő alelnök és Molnár Jenő Etikai Bizottság elnök tartott a magánbiztonsági szakmáról és a kamaráról nagysikerű interaktív tájékoztatást az érdeklődő diákok számára, amit Baráth Károly Artúr igazgató úr a mellékelt köszönőlevéllel és emléklappal köszönte meg.