Kiváló vagyonőr 2017. – KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS


K ö s z ö n ő l e v é l

Civilek a Közbiztonságért Közhasznú Alapítvány
Balogh Zsolt Úr
Kuratórium Elnöke

Tisztelt Elnök Úr!

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Zala Megyei Szervezete nevében köszönetet mondok, hogy segítette Kiváló vagyonőreink jutalmazását a Civilek a Közbiztonságért Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma.

2010 óta először fordul elő, hogy a kamarák országosan nehéz gazdasági helyzetben vannak így a fenntartás, fennmaradás is komoly gondot okoz különösen a kisebb megyéknek.

A Zala Megyei Közgyűlés 2017.május 30-án került megtartásra a törvényben meghatározott időben. Az elnökség jóváhagyása mellett Haluska István, Kaprinai János, Simon Géza személy-, és vagyonőrök kapták a Kiváló Vagyonőr elismerést.

A közgyűlésen, amikor a levezető elnök kitért arra, hogy egy „szomszédos megye” Alapítványa jutalmat ajánlott fel a három személy részére, akkor kitört a tapsvihar.

Civilek a Közbiztonságért Közhasznú Alapítvány (Debrecen) Kuratóriuma egy-egy hetes üdülést biztosít a festői szépségű Mátraderecskén az Alapítvány által működtetett Üdülőházban. A szabadság ideje alatt pihenő kollégáink vihetnek magukkal egy családtagot is.

Köszönjük Balogh Zsolt elnök úrnak és a Kuratórium munkatársainak segítségét, kívánok Önöknek sikeres munkát a továbbiakban.

 

Zalaegerszeg, 2017. június 06.

Köszönettel:

Horváth József, elnök


K ö s z ö n ő l e v é l

SZVMSZK Hajdú-Bihar Megyei Szervezete
Varju Miklós Úr
megyei elnök

Tisztelt Elnök Úr!

A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Zala Megyei Szervezete nevében köszönetet mondok Varju Miklós úrnak a Hajdú-Bihar Megyei Szervezet elnökének, hogy közbenjárásával segítette Kiváló vagyonőreink jutalmazását a Civilek a Közbiztonságért Közhasznú Alapítvány Kuratóriuma.

2010 óta először fordul elő, hogy a kamarák országosan nehéz gazdasági helyzetben vannak így a fenntartás, fennmaradás is komoly gondot okoz különösen a kisebb megyéknek.

A Zala Megyei Közgyűlés 2017.május 30-án került megtartásra a törvényben meghatározott időben. Az elnökség jóváhagyása mellett Haluska István, Kaprinai János, Simon Géza személy-, és vagyonőrök kapták a Kiváló Vagyonőr elismerést.

A közgyűlésen, amikor a levezető elnök kitért arra, hogy egy „szomszédos megye” Alapítványa jutalmat ajánlott fel a három személy részére, akkor kitört a tapsvihar.

A Civilek a Közbiztonságért Közhasznú Alapítvány (Debrecen) Kuratóriuma egy-egy hetes üdülést biztosít a festői szépségű Mátraderecskén az Alapítvány által működtetett Üdülőházban. A szabadság ideje alatt pihenő kollégáink vihetnek magukkal egy családtagot is.

Varju Miklós elnök úrnak segítségét megköszönve kívánok sikeres munkát a továbbiakban.

Zalaegerszeg, 2017. június 06.

Köszönettel:

Horváth József, elnök


AZ ESEMÉNY FÉNYKÉPEINEK MEGTEKINTÉSE