Részletek, melyek kimaradtak a Gozsdu-botrányból
888.hu – Február elején nagy port vert fel a médiában, hogy két, cigány származású lány csak biztonsági őr kíséretében haladhatott át a Guzsdu-udvar területén. A Privatkopo.hu azonban azt írja, a környéken dolgozó prostituáltak és kábítószer-terjesztők szándékosan lettek kihagyva a történetből.
Ismeretes, február elején két, cigány származású lány arról számolt be a közösségi hálón, hogy csak biztonsági kísérettel mehettek át a Gozsdu-udvar területén. Az ügyet fel is kapta a sajtó.
A lap szerint arról azonban nem számoltak be, hogy a bulinegyed négy bejáratánál rendszeresen „lepukkant” prostituáltak szólítják le a szórakozni vágyó – vagy az udvaron csak egyszerűen áthaladó – férfiakat. A Privatkopo.hu információja szerint az épületkomplexumnál naponta 12-15 kéjnő kelleti magát, főként cigányok, akik napi 10 ezer forint ügynevezett „helypénzt” fizetnek a kriminalisztikában „márkanévnek” számító Sz., illetve Ö. családnak, attól függően, hogy
„a terület mely részén vadásznak kuncsaftokra, akiket a közeli olcsó hostelekbe visznek az aktus lebonyolítására.”
Nem ritka, hogy az erősen ittas vagy kábítószer hatása alatt álló alkalmi partnereket meglopják, kifosztják az örömlányok. Ugyanígy napi „helypénzt” fizetnek a két cigány családnak azok a drogdílerek is, akik az udvaron belül árulják portékáikat. Korábban jellemzően őrölt vakolattal, porrá zúzott Kalmopyrinnel, esetleg kisállatoknak készült alommal kereskedtek – valódi drog helyett – a „mozgóárusok”, mintegy három hónapja azonban megjelentek a kínálatukban az igazi kábítószerek is, az akár életveszélyes állapotot előidéző kínai kutyulékok.
A lap hozzáteszi, a Gozsdu Udvarban, valamint a bejáratok környékén az Sz. és az Ö. család emberei felügyelik az üzleti tevékenységet. Egyszerre – elvegyülve a vendégek között – általában 10-12 cigány „ütőember” tartózkodik a helyszínen, akik elzavarják a nem „tejelő” szexmunkásokat és dílereket, valamint jelzik a „védelmük” alatt állóknak, ha rendőrök megjelenése várható.
A Privatkopo.hu úgy tudja, hogy az elmúlt két hétben megszaporodtak a rendőri ellenőrzések a bulinegyed környékén, de a cigány prostituáltakat és kábítószer-terjesztőket egyelőre nem sikerült kiszorítani az övezetből.