A Gozsdu tagad, a roma nő esetéről a hatóság dönthet
HVG.hu – Némi késéssel megszólalt és mindent tagad a Gozsdu Udvar, amely szerint már csak azért sem hoztak romák belépését korlátozó rendelkezéseket, mert az egyik biztonsági őrük is roma. Az ügyet kirobbantó nő fenntartja állításait és az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordul.
Félnapos hallgatás után reagált a budapesti Gozsdu Udvar a közösségi médiában vasárnap megjelent vádakra, amelyekről az Indexen is beszámolt. Egy fiatal nő írta le élményeit a Facebookon, ezek szerint nem engedték át biztonságiak a Madách Imre út Gozsdu udvari részén. A helyszínen úgy értesült, hogy az őrök egy utasítást hajtanak végre, mely szerint romák csak úgy keresztezhetik a sokudvaros létesítményt, ha a cég munkatársai átkísérik őket.
A történet pillanatok alatt bejárta a Facebookot, a Gozsdu Udvar sokáig hallgatott, Erzsébetváros viszont hétfő estig sem érezte fontosnak, hogy válaszoljon a hvg.hu kérdéseire. Az eseten felháborodók gyorsabbak voltak: már szerveződnek az első bojkottfelhívások.
A Gozsdu Udvar az ütemkésést követően annyit közölt: fenntartásokkal kell fogadni a fiatal nő történetét, az eset „abszolút nem illeszkedik az eddig a Gozsdu Udvarban tapasztaltakhoz”. A cég állítja, hogy az utasítás nem létezik, soha nem is volt érvényben. „A Gozsdu Udvar naponta százával, időnként ezrével fogad vendégeket a világ szinte minden részéről. Ezek a vendégek a szó szoros értelmében sokszínűek és sokfélék, mind emberileg, mind kulturálisan. Ha ebben a városban valamelyik helyre el lehet mondani, hogy a sokszínűséget támogatja, akkor ez biztosan a Gozsdu!”
A biztonsági őrök a rendet és békét védik, akkor is, amikor megjelennek az éjszaka haszonélvezői – írja a cég. „Előfordulnak prostituáltak és futtatóik, drognepperek és egyéb balhés emberek, a részegekről nem is beszélve. A biztonsági szolgálat feladata az ezen személyekkel kapcsolatos problémák kulturált kezelése, amit eddig sikeresen el is láttak.”
A Gozsdu Udvar írásbeli tájékoztatást kért az őrszolgálatot végző cégtől. „A tájékoztatásból egyértelműen kiderül, hogy nem teljesen egyezik meg a nevezett történet két változata az önök hírforrása és a biztonsági szolgálat által előadottak alapján. Annak a ténynek a kiemelése, hogy valakit roma származása miatt kísérnek át az udvaron és ezt maga a biztonsági szolgálat emeli ki nyomatékosan, az már csak azért sem stimmel, mert a biztonsági szolgálat nevezett embere maga is roma származású. Már maga ez a tény is azt bizonyítja, hogy a Gozsdu Udvar semmilyen tekintetben nem tesz ember és ember között különbséget származása miatt.” Ebben speciel egyezik a történet két oldala, hiszen a sértett is csodálkozását fejezte ki a történet leírásánál, hogy a romákat diszkrimináló állítólagos utasítást épp egy barna bőrű férfi adta elő az őrök feletteseként.
A sértett előbb törölte eredeti posztját, majd újra közzétett egy írást az esetről. A történteket kedden várhatóan bejelentik az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, „a jogtalan eljárásukra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy mással ezt ne tegyék meg. Élni és élni hagyni!!”.