Vagyonőrök: kedvezőtlenebb a jövedelmi helyzete az egyéni vállalkozóknak

Nógrád Megyei Hírlap – Mint arról korábban, a vagyonőrök bérminimumával kapcsolatosan már cikkeztünk, törvény írja elő, hogy a munkavállaló jogosult a garantált bérminimumra. Az egyéni vállalkozók esetében azonban felemás a helyzet. Felmerül a kérdés, mi vár azokra, akik ugyanazt a munkát végzik, mint a többi munkavállaló kolléga, csak nincsenek abban a szerencsés helyzetben, hogy alkalmazottak lehetnek. Erről kérdeztük Sándor Józsefet, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara Nógrád Megyei Szervezet elnökét.

Mint megtudtuk az elnöktől, a vállalkozások által foglalkoztatott egyéni vállalkozókra a 2005. évi CXXXIII. törvény II. fejezete által leírt rendelkezések vonatkoznak. A fővállalkozó és az egyéni vállalkozók között a megbízási díj kölcsönös megállapodás alapján kerül meghatározásra, amire nem kötelező érvényű a kormányrendeletben meghatározott szakmai bérminimum. Ugyanakkor az egyéni vállalkozóknál is, a közterhek megfizetésének a számítási alapja, a mindenkori garantált bérminimum. Így amennyiben az egyéni vállalkozó a vállalási díjában, a mindenkori garantált bérminimum emelést nem tudja érvényesíteni, úgy ennek eredményeként kevesebb nettó jövedelemmel fog rendelkezni, mintha alkalmazotti jogviszonyban látná el ezt a feladatot.

Sajnos az egyéni vállalkozó – a csekély érdekérvényesítő képessége miatt – csak abban bízhat, hogy a megbízói oldal is belátja a szorító helyzetet, ami a megbízási díj alakulására pozitív hatással lehet – zárta gondolatait az elnök.