A Pannon Guard Zrt. munkásságát Üzleti Etikai Díjjal jutalmazták

Pannonguard.hu – A Pannon Guard Zrt. munkásságát Üzleti Etikai Díjjal jutalmazták

A Pannon Guard Zrt. révén a vagyonvédelmi szolgáltatásokat nyújtó piaci szektor is felkerült az Üzleti Etikai Díjazottak palettájára. A debreceni székhelyű vállalkozás a középvállalat kategória egyik győzteseként részesült a nem mindennapi elismerésben.

Az alapítók huszadik alkalommal ítélték oda az Üzleti Etikai Díjat az arra érdemes kis-, közép- és nagyvállalatoknak, illetve multinacionális cégeknek A kritériumok szerint az etikus jelzőt olyan cégek, vállalatok érdemelhették ki, melyek működésüket és profitpolitikájukat a fenntartható fejlődés jegyében határozzák meg.

Az Üzleti Etikai Díj nívós színvonalát jelzi, hogy az idei év minősített vállalataival együtt mindössze 102 vállalat, köztük a Pannon Guard Zrt., jogosult az etikus vállalat minősítésre Magyarországon.

„Hiszem, hogy egy felelős vállalkozás a profitszerzésre irányuló tevékenysége közben tud és kell is úgy cselekednie, hogy nem veszélyezteti a jövő generációnak erre való képességét, miközben a méltányos életkörülmények biztosítását sem hanyagolja el. A Pannon Guard Zrt. elhivatottan küzd a vagyonvédelmi szakma becsületének megóvásáért és a szegmensben dolgozók törvényes foglalkoztatásáért. Ugyanakkor küldetésünknek tekintjük az emberi élet és érték feltétlen védelmét. Ennek nem kizárólagosan vagyonvédelmi szektorban tevékenykedve kívánunk hangot adni. Az elmúlt években számos olyan kezdeményezést karoltunk fel, legyen szó akár a betegszállítási ágazatról, segélyhívó oszlopok kihelyezéséről, vagy köztéri park létesítéséről, amelyek összességében a társadalmi haladást élhető jövőképpé formálják.”- foglalta össze Dr. Sutka Sándor a Pannon Guard Zrt. elnöke a vállalat értékeit.

Ebben az évben a zsűri tíz céget választott ki a jelentkezők közül. A Pannon Guard laudációjában szerepet kapott a társaság alkalmazottaihoz, ügyfeleihez és környezetéhez való viszonyulásának példamutató értéke. Kiterjedt támogatási és együttműködési politikáját a profitérdekeken túlmutató magasabb rendű célok vezérlik, melyet tevékenységével teljes összhangban etikusan és példamutatóan végez.

Az Üzleti Etika Díj alapítói László Ervin professzor, a Budapest Klub alapító elnöke, valamint Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapítója. A két szakember nem titkolt célja az volt, hogy nem csak szóbeli referenciák, de kézzel fogható minősítések is hívják fel a figyelmet azokra a vállalkozásokra, amelyek felelős cégpolitikájukkal úgy tudják működésüket eredményesen és profitorientáltan sikerre vinni, hogy mindeközben a fenntartható fejlődést gazdaságilag, társadalmilag, valamint környezetileg is szolgálni képesek. Ők a megtestesítői annak, hogy az ületi életben a siker megvalósítása elérhető a globális jóléti célok figyelembevételével is.