Három helyszínen „Házhoz megyünk!” Vas megyében
POLICE.hu – Munkatársaink bűnmegelőzési tanácsokkal látták el az érdeklődőket Szombathelyen.
A „Házhoz megyünk!” programsorozat – sikerességének köszönhetően – 2017-ben is folytatódik Vas megyében.
A lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztályának munkatársai 2017. április 27-én, Szombathelyen, három helyszínen adtak tájékoztatást az országos kezdeményezésű program részleteivel kapcsolatban.
Délelőtt a Reményik Sándor Evangélikus Általános és Alapfokú Művészeti Iskolában tartottak prevenciós célú előadást, majd az Atrium Family Center Bevásárlóközpontban felállított információs ponton várták az érdeklődőket, végül a Herényiek Házában megtartott lakossági fórumon tájékoztatták a megjelenteket.
A program – a vagyonvédelem témaköre és a „Bikesafe” kerékpár-regisztrációs kampány mellett – az idei évben több új elemmel is kiegészült. Az áldozatvédelem, a családon belüli erőszak, a Rendőrség iskolai bűnmegelőzési programjai, az internetbiztonság és a drogprevenció is a program szerves részévé vált.
Kollégáink az év során meghatározott helyszíneken és időpontokban felállítandó információs pontokon várják majd az állampolgárokat bűnmegelőzési tanácsaikkal.