ISZKÉB 2016. konferencia – beszámoló


III. Információ, Szakma, Képzés – Élvonalban a Biztonság

Szakmai konferencia

 2016. június 15-16.

Az idei évben, a migráció és a terrorizmus állt a rendezvény fókuszában.  A Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) a közönséget kilenc előadásra és egy pódiumbeszélgetésre invitálta. Az intézményi konferencia terem tavalyi telítettsége, helyszínváltozásra ösztönözte a szervezőket. Idén a Szent István Egyetem Gazdasági Campusában zajlott le a konferencia. A szakmai fórumot Mucsi Balázs, a Békéscsabai Szakképzési Centrum főigazgatója nyitotta meg. Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára, a rendezvény fővédnöke és Dr. Janza Frigyes, ny. rendőr vezérőrnagy a Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkára a rendezvény szakmai fővédnöke mondott köszöntőt. Tábornok úr beszédében kiemelte a vidéken működő szellemi központok jelentős szerepét. Köszöntőjében üdvözölte a közönség soraiban Dr. Polyák Zsolt dandártábornokot Békés megyei rendőrfőkapitányt.

A megnyitón részt vett Vantara Gyula Békéscsaba Megyei Jogú Város országgyűlési képviselője, a konferencia védnöke és Nagy Ferenc Békéscsaba alpolgármestere, aki Szarvas Péter polgármestert képviselte. A szervezők 2014. tavaszán, az első konferencia szervezése alkalmával, még nem sejtették, hogy hagyományt teremtenek a rendezvénnyel. A szakmai megújulás jegyében hadtudományi, rendészettudományi, biztonság és védelempolitikai és társadalomtudományi előadások alkották a konferencia programját. Az ISZKÉB elismert szakemberei, örömmel veszik a felkérést, szívesen jönnek Békéscsabára. Az előadók között szakmai elfoglaltságuk ellenére akadnak visszatérő szakemberek, Fialka György előadóként és szakmai fővédnökként, Fehér András, valamint Német Ferenc előadóként három éve támogatja ezt a fórumot, közvetítenek szakmai értéket, adnak át naprakész információt a biztonsági ágazatról. A kétnapos rendezvény sajtótájékoztatóján a BSZC vezetése bejelentette, a rendezvény keretein belül jövőre a diákok számára országos robotprogramozási versenyt is indítanak.


A konferencia pódiumbeszélgetésén rész vett:

  • Prof. Dr. Janza Frigyes, ny. rendőr vezérőrnagy;
  • Prof. Dr. Isaszegi János, ny. vezérőrnagy;
  • Fialka György, a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke;
  • Georg Spöttle, terrorizmus szakértő, az NKE vendégoktatója;
  • Fehér András, az Óbudai Egyetem ABI igazgatója, mérnök-közgazdász, magánbiztonsági szakértő; 

Német Ferenc köszöntőjében kiemelte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya által eredményesen bonyolított „Házhoz megyünk” programot. A lakosság vagyonbiztonsága érdekében 2015. őszén indított, és egészen 2016. év végéig tartó országos kampánysorozat keretében megyénként három településen és a főváros három helyszínén felállított információs pontokon minden hónapban, egy héten keresztül szakemberek látják el tanácsokkal a vagyonvédelemről és a biztonságról érdeklődő lakosságot. A kampánysorozat célja továbbra is a lakosság vagyonbiztonságának fokozása, az állampolgárok bűnmegelőzési felvilágosítása, a vagyon elleni bűncselekmények visszaszorítása, valamint az állampolgárok önvédelmi készségeinek fejlesztése.


A konferencián előadott:

  • Borbásné Márki Márta, Röszke polgármestere;
  • Prof. Dr. Isaszegi János, ny. vezérőrnagy;
  • Georg Spöttle, terrorizmus szakértő;
  • Német Ferenc, az SZVMSZK Országos Szervezetének elnöke;
  • Pataki Rezső, ny. rendőr ezredes, az SZVMSZK Tolna Megyei elnöke;
  • Fehér András, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Alkalmazott Biometria Intézet igazgatója, mérnök-közgazdász, magánbiztonsági szakértő;
  • Németh Gábor, rendőr őrnagy a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ Képzés- Igazgatási Központ Polgári Válságkezelési Alosztálytól;
  • Dr. Kasznár Attila, c. nb. százados TEK, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Politikatudományi Intézet egyetemi tanársegéd.

Georg Spöttle előadásában válaszokat kaptunk az alábbiakra:

Milyen veszélyeket rejtenek a párhuzamos társadalmak és miért pont ezek a terrorizmus melegágyai? Hogyan válhat terrorista egy alacsony edukációval bíró, semmilyen perspektívával nem rendelkező fiatal bevándorlóból? Hogyan toboroznak a terrorszervezetek?


Német Ferenc: A migráció hatásai Magyarországon című előadásában az alábbiakról számolt be:

 „A népvándorlás természetes folyamat, mely végig kíséri az emberiség történelmét. E jelenség alól nem jelent kivételt hazánk sem: a magyar állam 1100 éves fennállása során mindig volt migráció és emigráció is. A kulcskérdések minden esetben az alábbiak: Kik távoznak el Magyarországról és kik érkeznek ide? Időbeli lefolyását és létszámát tekintve milyen ütemű a népvándorlás? Az érkezőket milyen szándék vezérli? A bevándorlók és az őslakosok között mekkora a kulturális különbség?

A hétköznapi életünket meghatározó normák vallási eredetűek, ezért kulturális háttér alapvetően határozza meg az egyén magatartását: a hétköznapi viselkedést, a családi viszonyokat, a munkamorált, az üzleti etikát és általában véve a normakövetési hajlandóságot. A bevándorlók akkor integrálhatóak sikeresen, ha nem érkeznek egyszerre nagy számban és ki lehet szűrni közülük a nyilvánvalóak kártékony elemeket. Nyugat-európa példáján láthatjuk, hogy a sikertelen integráció évtizedekkel később bosszulja meg magát: súlyos konfliktusokhoz vezethet, ami alapvetően ássa alá a közbiztonságot és negatívan érinti szubjektív biztonságérzetünket is. A gettók, NO-GO övezetek létrejötte és a nemzetközi terrorizmus magát a nemzeti szuverenitást és végső soron kultúránk fennmaradását veszélyezteti.” Elnök úr személyes tapasztalatait, a 2015 nyarán a déli határ térségében szerzett tapasztalatait is megosztotta.


Őt követte Borbásné Márki Márta Röszke polgármester asszonya:

„Röszke, a 3400 főt számláló kistelepülés mindennapjait, az itt élő emberek tapasztalatait, a település önkormányzatának feladatait és a szakhatóságokkal megvalósuló együttműködését mutatta be az előadáson. Kiemelte hogyan érintette a település lakóit a rendkívüli migrációs helyzet, tudtak, akartak-e alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez, és mindez milyen nehézségeket jelentett a településünk intézményei, a helyi és helyközi közlekedés biztosítása és az itt élők biztonságérzete szempontjából. A migrációs nyomás növekedésével egyidejűleg a megváltozott életkörülmények bemutatása mellett a tanulságok levonására is törekedett.” 


Pataki Rezső, az SZVMSZ Kamara Tolna Megyei elnöke immár második alkalommal fogadta el a felkérést az ISZKÉB konferencián. Idei előadásának címe: Túlélni egy terrortámadást. Az előadó bemutatta a terrorizmust, mint társadalmi jelenséget, a terrorizmus megnyilvánulási formáit, valamint a közönség választ kaphatott a „Túlélhetsz-e egy terrorista támadást?” kérdésre.  Pataki Rezső gyakorlati ismeretekkel és tudnivalókkal látta el a jelenlévőket. A konferencián meghívott vendégként részt vett a Vakok és Gyengénlátók Békés Megyei Szervezetétől Ádász István alelnök és Tóth György elnökségi tag, akik az előadást követően személyes beszélgetés során érdeklődtek a terrorelhárítási szakembernél. A konferenciát Fialka György a Magyarországi Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke zárta.


Kovács Esztert a rendezvény tanácsadóját, szervezőjét a rendezvény szervezéséről kérdezték:

„2014 tavaszán egyik kollégámmal – aki korábban tanítványom is volt – az NKE magánbiztonsági szakmai napján jártunk, a Békéscsabai Központi Szakképzőiskola és Kollégiumot (BéKSZI-t) képviselve. Janza tábornok úr azon a fórumon is kiemelte a minőségi képzést, amelynek megteremtése már az alapokban rejlik. Tábornok úr, ezen gondolatai,  szakmai cselekvésre ösztönöztek minket. Az ötlet, hogy szervezzen az intézmény konferenciát, megvalósításra került 2014-ben Mikulán Róbert és Vlcskó Pál támogatásával, valamint Kulich János elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő gyakorlati oktató szakmai segítségével. Három éve, amikor szervezőként megkerestem az első konferencia előadóit, kivétel nélkül igent mondtak a felkérésre, és vállalták, hogy előadói díj és költségtérítés nélkül utaznak Békéscsabára és előadást tartanak. Tudjuk a mai változó világban, egy jó ötlet kevés, számtalan jó ötlet sem vezet még eredményre, a megvalósításhoz vezető út mindig göröngyös. Az első ISZKÉB-en résztvevők talán még emlékeznek az általam felidézett spanyol mondásra: Nincsenek kész utak.  Az utakat az ember mindig saját magának töri. Büszke vagyok arra, hogy az egykori intézménynév rövidítéséből sikerült egy rendezvénynevet és szakmai fórumot alkotni és olyan időszakban szervező tevékenységgel, tartalommal tölteni meg amikor, sok kételkedő, ember csupán egy iskolai programként tekintett rá. Az idei évben már nincs kötődésem a BSZC-hez, felkérés alapján végeztem e tevékenységet, a feladatom, amit vállaltam és végeztem idén a programszervezés, előadók felkérése, a kapcsolattartás az előadókkal és azok fogadása volt. Talán mindannyian tudják, hónapokkal ezelőtt kezdődő szervezést, logisztikát igényel ez a tevékenység. Köszönöm azon kollégáimnak, akik a civil foglalkozásom során, oly türelmesen és toleránsan, valamint segítően viszonyultak hozzám azokon a hétköznapokon, amikor nekem munkaidőben „a rendezvény szervezése volt fontosabb, amikor épp konferenciáztam a szakmai feladatom terhére”. Tudom közhelynek számított volna, ha a rendezvényen köszönöm meg nekik, mivel ők abban az időpontban is dolgoztak. Ezúton köszönöm. Az idei évben már a főszervezői stafétabot átkerült Mikulán Róbertnek reméljük jövőre is eredményes és sikeres rendezvényt hoz tető alá. Sok sikert kívánok neki és az intézménynek.”

A konferencia második napján Kovács Eszter előadása elmaradt. A nők helyzete és szerepe a migráció és terrorizmus árnyékában című előadás a 2016. ősz folyamán megrendezésre kerülő Magyar Tudomány Ünnepe rendezvényen lesz hallható.


A KONFERENCIÁN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEK MEGTEKINTÉSE