Meghívó horgászversenyre!

MEGHÍVÓ


Az előző évek hagyományát folytatva a Budapesti Magánbiztonsági Alapítvány (BMA)
2023. szeptember 25.-én 09.00 órai kezdettel ismét megrendezi a

KOI LÁSZLÓ EMLÉK HORGÁSZVERSENYT”

az Aranyponty Horgász Centrumban (Rétimajor – Őrspuszta),
a magánbiztonsági szektorban működő cégek és magánszemélyek, valamint a területi szakmai kamarai szervezetek részére.

A verseny célja, hogy a magánbiztonsági szektorban tevékenykedő szereplők további kapcsolatokat építsenek, és jobban megismerjék egymást a szakmai munkán kívüli körülmények között is.


Két fős csapatok jelentkezését várjuk. Az első három csapat díjazásban részesül. Külön díjat kap a legnagyobb halat kifogó versenyző.

A versenyző 1 bottal és legfeljebb 2 horoggal horgászik úszós vagy fenekezős módszerrel. A verseny időtartama 4 óra. A kifogott halak kíméletes kezelését és tárolását a mérlegelésig minden versenyző biztosítsa pontymatrac, fertőtlenítő és megfelelő méretű haltartó alkalmazásával.

A verseny lezárását követően ünnepélyes eredményhirdetést és díjátadás tartunk a horgászcentrum központjában. A résztvevők részére sorsoláskor reggelit, a verseny után ebédet biztosítunk.

A távolabbról érkező csapatok saját költségükön foglalhatnak szállást a horgászcentrum vendégházaiban. A szállásigényeket kérjük, előre jelezzétek aranyhorog@aranyponty.hu e-mail címen vagy a +36 (30) 380-6522 telefonon. A szállás költsége: 14.000.- / éj /apartman, ami 2 vagy 3 ágyas, zuhanyfülkés helyiséget jelent.

A jelentkezéseket legkésőbb 2023.szeptember 15.-ig kérem elküldeni a bptitkar@szakmaikamara.hu email címre vagy Fehérvári János részére a +36 (20) 955-9725 telefonra sms-ben vagy szóban. További kérdés esetén, ugyanezen a számon az érdeklődők rendelkezésére állok.

Budapest, 2023. 09. 07.

Tisztelettel:

Fehérvári János
Kuratóriumi Elnök
Budapesti Magánbiztonsági Alapítvány