Vácon is „Házhoz megyünk”


POLICE.hu – Folytatódik a bűnmegelőzési program.

Az Országos Rendőr-főkapitányság által 2015-ben indított „Házhoz megyünk” elnevezésű bűnmegelőzési programhoz idén a Váci Rendőrkapitányság is csatlakozott.

A program keretében 2017 májusában több helyszínen is megszólították a rendőrök az állampolgárokat. A váci Juhász Gyula Általános Iskolában az internet biztonságos használatával kapcsolatos előadást hallgatták meg a tanulók, valamint a kismarosi Vilcsek Gyula Általános Iskolában a felső tagozatos diákok figyelmét hívta fel a kapitányság bűnmegelőzési előadója az internet veszélyeire, majd a függőségekkel (drog, alkohol) kapcsolatban is prevenciós előadást tartott.

Egy váci hipermarketben 2017. május 11-én kaphattak az érdeklődők vagyonvédelmi tanácsokat a kapitányság bűnmegelőzési előadójától, valamint az Aegon biztosító képviselőitől.

Három nappal később, 2017. május 14-én pedig a verőcei Védelem 2007 Polgárőr Egyesület meghívására érkezett „házhoz” a program. A Polgárőrnap keretében lehetőség nyílt a kerékpárok regisztrációjára is. A gyermekek játékos formában ismerkedhettek meg a rájuk leselkedő veszélyhelyzetek elkerülési lehetőségeivel és a biztonságos közlekedés alapjaival.


Pest Megyei Rendőr-főkapitányság