Vagyonőri évértékelő


ZAOL.hu – Zalaegerszeg – Nem javult a foglalkoztatás törvényessége a magánbiztonsági szakmában, pár hónap után eltűnő cégek nyomják le az árakat, a be nem fizetett adóik miatt tízmilliárdokat veszít a költségvetés évente.

Erről is beszélt érdeklődésünkre Horváth József, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara zalai elnöke, amikor az évet értékelte a megyei vezetés. Mint ismeretes, a 15 szakmai kamara közül egyedül a biztonságinál szüntették meg a kötelező tagságot 2012-től. Emiatt a korábbi 130 ezres tagság drámaian csökkent, 7876-ra. Zalában háromezerből 135-en maradtak, és tizenegy cég a korábbi hatvanból.

Tóth Tihamér, Horváth József, Papp Barnabás (balról-jobbra)
Fotó: A szerző

Emiatt a kamara működtetése a legnagyobb gond, három megyei szervezetet ellehetetlenülés fenyeget. Ráadásul a törvény a kamarára ruházta a vagyonőrökkel, magánnyomozókkal kapcsolatos panaszok kivizsgálását, ám a hatósági feladathoz pénzt nem ad. Márpedig a kivizsgálás költsége tízezrekben mérhető, amit elsősorban az évenkénti 6300 forintos tagdíjból, illetve az ötévente kötelező 11 ezer forintos vizsgadíjból kell előteremteni.

– A zalai szervezet működése kiegyensúlyozott. A jövő év elejéig tartó ciklus végéig dolgozhatunk tartozás nélkül, de a továbbiak bizonytalanok – fogalmazott Horváth József.

– A kamara sikere, hogy bevezették a kötelező rezsi óradíjat, ez most 1929 forint. Ebből a minimálbér és a közterhei fizethetők, de ez csak a közbeszerzésekre vonatkozik. A magánszférára nem, így ott irreálisan alacsonyak a vállalási árak, azaz nem fizetik a közterhek zömét. Többször jeleztük az illetékeseknek a visszaéléseket, de eddig mindent rendben lévőnek talált a Belügyminisztérium – mondta.

Az elnökségi ülésen átadták az idei Kiváló Vagyonőr címet. Ez alkalommal Tóth Tihamér és Papp Barnabás érdemelte ki az elismerést. Mindketten élelmiszeripari szakmájukat váltották fel a vagyonőri munkával másfél évtizede, és hosszú évek óta dolgoznak ugyanazon a területen.


Arany Gábor