Félrement vagyonvédelem – törvénytelen gyakorlat?
Forrás: https://secblog.today/2023/10/22/felrement-vagyonvedelem-torvenytelen-gyakorlat/
Általános tapasztalat, hogy az élőerős vagyonvédelem fejlődése nem csak lassú, hanem leginkább a múltbeli, már akkor sem megfelelő gyakorlatokat próbálják a megváltozott jogi és társadalmi keretek között is alkalmazni. Az előző rendszer, a „szocializmus diszkrét báját” átemelni, az ott megszokott gyakorlatot tovább folytatni. Ez ismerhető fel a mai napig abban, amikor a napi szolgáltatási gyakorlatot nézzük, vagy akár azokat az adóelkerülési technikákat, amelyeket ma már könnyűszerrel ismer fel az adóhatóság. A szakmai fejlődés hiányának, a múltban ragadásnak az oka ezért abban keresendő, hogy az emberek magas ingerküszöbe miatt kevés még a botrány ( nem panaszkodnak a jogsértések ellen, illetve azért nem, mert nem is ismerik a jogaikat ), a klasszikus adóelkerülésé pedig azért folytatódik, mert az adóhatóság még kevésbé látványosan mutatja be a „kisebb” jogsértők könnyed lebuktatását.
Nézzük tehát a fentiek fényében az általunk azonosított problémákat:
- hibás, a középkori Werböczy féle Hármaskönyvön alapuló, a megszokásból építkező, „a mindenki ezt csinálja, tehát én is” típusú ragaszkodás a hibás gyakorlatokhoz.
- a célok hiánya, vagy azok hibás megjelölése
- a teljesítmény, a teljesítés mérhetőségének a teljes figyelmen kívül hagyása
- a „jóárasítás” problémaköre, amikor valójában nem eredményt várnak el a megrendelők, hanem hogy „olcsón” vegyenek egy szolgáltatást, amiről azt hiszik, hogy az majd megoldást nyújt egy általuk soha fel nem mért, soha meg nem becsült – talán nem is létező – problémájára.
Ha a vagyonvédelmi szolgáltatást a kármegelőzéssel, törvénytelen tevékenység ( például lopás ) megakadályozásával indokoljuk, akkor rögtön felmerül az első kérdés: Tudjuk-e pontosan, hogy mit akarunk megelőzni? Mit szeretnénk elérni valamilyen tevékenységgel? Sőt, kezdjük ott, hogy egyáltalán szükség van egy intézkedés bevezetésére? Mert ahogy ezt tisztáztuk, következik a hogyan tovább…
Vegyük tehát példának az eddig teljesen hibásan alkalmazott eljárást, a csomag ( ruházat ) ellenőrzést. Belépéskor a be nem hozható tárgyakat, kilépéskor a ki nem vihetőket ellenőrzi az őr. Sok esetben magának a vizsgálatnak a szükségességét sem támasztja alá semmilyen korábbi kárelőzmény, vagy tény, csak hit vagy félelem. Ergo, arra az egyszerű kérdésre, hogy ezek az eljárások vajon miért is lettek bevezetve; valójában csak az a válasz adható teljes bizonyossággal, hogy azok mindössze vélelmezésen alapulnak. Mi ezzel a probléma? Pusztán az, hogy ez nem vallás, hanem tudomány. Ha a jogszabályokból indulunk ki – márpedig az Európai Unióban illik azokból kiindulni – akkor két megközelítési irány lehetséges: Az egyik megközelítésben – ha jogsértés gyanúja merül fel, a vagyonőr intézkedhet, visszatarthatja az elkövetőt, de számolnia kell azzal, hogy az intézkedésnek megalapozottnak kell lennie. A másik megközelítés szerint: mielőtt az előzőre gondolnánk, arra kell gondolni, hogy egy embernek alapvető jogai vannak. Ebből következik, hogy ellenőrzés Adatkezelés, mert információt gyűjtünk arról, hogy az érintett mit tart magánál. Ennek a szabályai viszont egyértelműek: az intézkedés legyen szükséges és arányos, célhoz kötött és törekedjen a létező legkevesebb információ kezelésére. És máris felmerül a kérdés: Az elvárt cél megvalósítható-e más módon, azaz feltétlenül szükséges-e az Adatkezelés, vagyis a csomag tartalmának a megismerése?
A válasz pedig meglepő módon az, hogy az esetek döntő többségében semmi szükség nincs az intézkedésre, mert a felmerülő problémákra (például: lopáskár) egyáltalán nem nyújt megoldást, az valójában csak egy puszta hitet fog biztosítani a megbízó számára. Mondhatni, maga a szolgáltató tudja, hogy ezzel a módszerrel nem lehet a lopáskárt csökkenteni, hiszen néhány végtelenül alacsony IQ-val rendelkező személyen kívül nem lesz olyan ember, aki olyan formában akar nagy mennyiségben lopni, amivel szinte biztosan lebukhat.
A másik sokat vitatott eset a járőr ellenőrző eszközök használata is. Sok vagyonvédelmi álláshirdetésben olvashatjuk: „nincs csekkoló”. Ennek oka, hogy a fővállalkozó az egyik pénzlevonási oknak használja a hiányzó „csekkolási adatot”, a munkáltató pedig annak bizonyítására, hogy „biztos aludt az őr” Ebben az esetben is adatkezelés történik, hiszen egy konkrét személy tevékenységével kapcsolatban gyűlnek az adatok, nem pedig azzal kapcsolatban, amit a vagyonvédelmi tevékenység szeretne megakadályozni. Sőt mit több, ehhez társul az a személy- és vagyonvédelem területén, hogy általában 12 órás, készenléti jellegű munkarendben alkalmazzák az embereket, aminek a során 12 óra rendelkezésre állást várnak el, holott ennek a munkavégzési formának éppen az a lényege, hogy négy órában semmit, azaz pontosan semmit sem várhat el a munkavállalótól a munkáltató. Úgy gondoljuk, hogy már csak ezért is különösen célszerű arra figyelni, hogy a szabadidejében, pihenőidőben (például ebédidő), alvás(!), a munkavállaló egyáltalán nem figyelhető meg, hozzá kapcsolódó adatokat gyűjteni tehát alapból jogsértő.
Végezetül a jelen kerekasztal keretében érdemes lesz körül járni, a már-már pavlovi reflexre épülő áruvédelmi kapuk kérdését. A napi gyakorlat ugyanis az, ha egy üzletből kilépve megszólal a „riasztás”, akkor az érintett engedelmesen és birka módjára megáll, bevárja az őrt és vele együttműködve ellenőrzik közösen, hogy melyik személyes tárgya okozza a jelzést. Az érintett vásárló kicsit restellve a helyzetet magyarázkodik, hogy ő bizony nem lopott. Node mI történik, ha a vásárló, tudva, hogy nem tett semmi rosszat, egyszerűen továbbáll? Lehet-e az eszköz hibája, vagy az áruvédelmi címke minősége a riasztás oka? Sőt, legyünk őszinték, szinte minden ilyen jellegű esetben az áruvédelmi rendszer téves működése okozza a hibát. És akkor most jegyezzük meg azt, hogy ha valaki lopni akar, az biztosan nem áll meg, hogy bevárja a személy- és vagyonőrt, amiből viszont mi következik? Az, hogy pusztán abból, hogy valaki meg is áll, amikor a rendszer villogni és csipogni kezd arra lehet következtetni, hogy az illető egészen biztosan teljesen ártatlan. Amely esetben viszont éppen ebből következően nem egyszerűen az a helyzet nem áll fenn, aminek az esetén egy személy- és vagyonőr a rá vonatkozó jogszabályi felhatalmazás alapján visszatarthat valakit (vö: feltételezheti egy dolog eltulajdonítását), hanem éppenséggel bocsánatot kellene kérnie azért a megalázó bánásmódért, aminek kitettek valakit, akit a „tömeg” hirtelen tolvajnak fog látni. Ehhez pedig elegendő egy valaki, akinél el fog pattanni egyszer a cérna, és az ilyen hibásan telepített rendszerek mehetnek is nyugdíjba.
Az említett példák persze csak töredékei a hasonló eseteknek. Egy közös elem azonban már világosan felismerhető: A vagyonvédelem a legolcsóbb megoldásra van kondícionálva, ami valójában azt a fenyegetést teremti meg, amit meg szeretne előzni. Erről persze önmagában még nem a szakma tehet, hanem a hibásan kondícionált megrendelők. Viszont, ha a szakma sem érti, hogy mit tehet meg és mit nem, mit érdemes megtennie és hogyan, akkor inkább előbb, mint utóbb, de rajtunk fog csattani egy hatóság ostora. Hiszen, ha mi vagyunk azok, akiknek ezen tevékenységek ellátására jogot biztosítanak a jogszabályok, akkor csak idő kérdése az, amikor felvetik a szakmai felelősség kérdését, akkor mindig a megrendelő marad a laikus és ebben a formában „az áldozat”, akinek a káráért a szakembernek kell felelősséget vállalnia. Ezért is érdemes a múlt helyett a jövőbe tekinteni.
Éppen ezen okok miatt 2023 október 27-én a Vagyonvédelmi Szakmai Kerekasztal ezekkel a témákkal fog foglalkozni jogi, bírói, adatvédelmi gyakorlat bemutatásával, kibontva-elemezve a hibás gyakorlatot. Az online részvétel és a beszélgetés későbbi megtekintés ingyenes, viszont előzetes regisztrációhoz kötött.
Regisztrálni az alábbi linken tudnak:
http://alkonprojekt.com/szakmai-kerekasztal