MABIV – Birtokvédelem az állatvédelemben – állatvédelem a birtokvédelemben


MAGYAR BIRTOKVÉDELMI SZÖVETSÉG

1092 Budapest, Erkel F. u. 6. II. 4.
www.birtokvedelem.com 


FELHÍVÁS

A Magyar Birtokvédelmi Szövetség a települési önkormányzatok jegyzői és ügyintézői, állatvédő civil szervezetek (egyesületek, alapítványok) valamint további érdeklődők részére

2016. december 1-jén szakmai napot szervez

Birtokvédelem az állatvédelemben – állatvédelem a birtokvédelemben címmel. 


Helyszín:

  • Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság (színházterem)
  • 1054 Budapest, Akadémia utca 1.

A szakmai nap programleírása:

  • Önmagában vizsgálva egy határozottan társadalmi előnyként, pozitívumként jelentkező civil szerveződés, mely az állami feladatokból magára vállal és saját anyagi eszközeiből teremti meg azok hátterét, értékelhető-e egyben hátrányként is a közvetlen környezete számára?
  • Egy jelenleg országos szinten rosszul működő gyepmesteri rendszer feladatait részben átvállaló és saját infrastruktúrájával működtető civil szervezet (pl. állatmenhelyet működtető egyesület vagy alapítvány) megkeserítheti-e közvetlen környezete életét az állattartással együtt járó hatásokkal (zaj, piszok, bűz, forgalom)?
  • Amennyiben egy menhelyen állatvédelmi szemmel mindent rendben talál a jegyző, mondhatja-e azt, hogy a közvetlen környezet birtokvédelmi kérelmének helyt adva mégis plusz beruházásokra kötelezi a civil szerveződést (zajfogó fal, korlátozott nyitvatartási rend a forgalom miatt, az állatok mozgatása, takarítása napirendjének megváltoztatása)?
  • Mondhatja-e azt a jegyző, hogy pl. rossz tartási körülmények vezetnek a birtokvédelmi problémákhoz, mert tegyük fel egy egzotikus nagypapagájt magányosan, kisméretű kalitkában tartanak? Tudhatja-e a jegyző, tudnia- kell-e azt, hogy a magányosan tartott papagáj egész napos „ordítása” megszüntetésének megoldása nem a madár eltávolítása és jobb esetben hozzáértő alapítványhoz juttatása, rosszabb esetben az állattartó feladott hirdetése akciós árral, hanem további madár beszerzése és röpde építésére kötelezés?

Program:

  • 09:30-10:00 Regisztráció
  • 10:00-11:00 Bemutatkozás és köszöntő
    Horváth Zoltán elnök – Magyar Birtokvédelmi Szövetség
    György István kormánymegbízott – Budapest Főváros Kormányhivatala
    dr. Pető György igazgató – Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóság
    Dódity Gabriella kuratóriumi tag – Doktorok az Állatokért Alapítvány
  • 11:00-11:30 Jámbor Adrienn: A birtokvédelmi és az állatvédelmi jog helye, szerepe a jogrendszerben
  • 11:30-12:00 Tenner Anna: Szimpatizálhatunk-e a birtokháborítóval? Az állatmenhelyek működésének társadalmi előnyei és hátrányai
  • 12:00-13:00 Konzultáció és ebéd
  • 13:00-13:30 Bordás Kriszta és Gászpor Jenő: Birtokháborítás a kalitkából – etológia a birtokvédelemben
  • 13:30-14:00 Kajó Cecília: Az Igazságügyi Minisztérium részére kidolgozott állatvédelmi jogszabály-módosítások birtokvédelmi vonatkozásai

Jelentkezni a felhívás mellékletét képező jelentkezési lap felhasználásával a Szövetség részére e-mailben (beszkennelt csatolt fájlként) a fotitkar@mabiv.hu e-mail címre megküldve lehet.

Jelentkezési határidő: 2016. november 28.

A szakmai napon való részvétel díja: 9000.- Ft/fő.

A Magyar Birtokvédelmi Szövetség tagjai részére a kedvezményes részvételi díj: 4000.- Ft/fő.


JELENTKEZÉSI LAP


Budapest, 2016. október 26.

Horváth Zoltán sk., elnök