Országos tisztújító küldöttgyűlés
KAMARAI VÁLASZTÁSOK 2022.
2022. december 9-én tartotta a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozó Szakmai Kamara a jogszabályok alapján ötévente esedékes tisztújító küldöttgyűlését.
A Belügyminisztériumot Sóti Kálmán főosztályvezető képviselte. Köszöntőjében értékelte a Kamara munkáját és ismertette a Kamara és a Belügyminisztérium előtt álló feladatokat.
Dr. Fialka György, a Kamara elnöke szakmai beszámolója után átadta a szót a választási bizottság vezetőjének. Ezután a jelölő bizottság ismertette az elvégzett időszakos munkáját, majd ismertette a tisztségekre érkezett jelöltek nevét.
A titkos szavazásokon a küldöttek a következő öt évre megválasztották a Szakmai Kamara tisztségviselőit.
A Kamara régi-új elnöke ismét Dr. Fialka György, szakmai elnökhelyettes Gyöngy Ernő, oktatási. szakképzési és minőségügyi elnökhelyettes Rohánszky Mihály, gazdasági alelnök Szalai Attila, szervezési és kommunikációs alelnök Német Ferenc.
A Felügyelő bizottság elnöke ismét dr. Király László, ahogy az etikai bizottságot is újra dr. Kárpáti Gábor vezeti.
Végül a küldöttek nyílt szavazással megválasztották a választásokkal összefüggő tisztségviselőket is.
Zárszavában dr. Fialka György megköszönte a bizalmat és boldog karácsonyt kívánt a kamara valamennyi munkatársának, tagjának.
A TISZTÚJÍTÓ KÜLDÖTTGYŰLÉS FÉNYKÉPEI