Közlemények 2009-2010.
2010.12.06. – A Kamara elnöke, az év vállalkozója
Kármán András a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára, Demján Sándor a VOSZ ügyvezető elnöke és Csicsáky Péter a VOSZ soros elnöke hatvannyolc vezetőt tüntettek ki a vállalkozók napján, köztük Német Ferencet, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökét. Az elnök szerint az „év vállalkozója” cím nem csupán az általa végzett munkát ismeri el, hanem mindazokat méltatja, akik a kamarai rendszeren belül, vagy azon kívül a magánbiztonsági ágazatért dolgoznak. Hozzátette: „az ágazatban tapasztalható feketemunka felszámolása, a tisztességes, béreket és járulékokat kitermelni képes vállalási árak bevezetése és a hazai szereplők versenytörvényt nem sértő priorizálása mind olyan célok, amelyekért már eddig is sokat tettünk, de nem eleget. A díj megerősít abban, hogy jó irányba tartunk, bízom benne, hogy a kétkedőket is elszántabb munkára sarkallja!” A rendezvényen felszólalók több pontban is minősítették a kormány gazdaságélénkítő lépéseit, kiemelve: „a társasági adó csökkentése, a kis adók számának mérséklése, a Széchenyi – program kibővítése és az uniós források átcsoportosítása” mind olyan lépések, amelyek kedvezően hatnak a hazai kkv szektorra.
2010.12.02. – Új típusú kihívások, hatékonyabb együttműködés
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara rendkívüli elnökségi ülést tartott Budapesten, amelyen meghatározták a 2011-es év célkitűzéseit és megerősítették Német Ferenc elnök mandátumát. Az EU-s elnökségből eredő többletfeladatokra, a magánbiztonsági ágazat koordinációját segítő Kamara álláspontja szerint olyan stratégia kialakítása szükséges, amely párhuzamba áll a Belügyminisztérium által meghatározott prioritásokkal és igazodik az EU-s jogharmonizációból eredő kötelezettségekhez. Német Ferenc, a Kamara elnöke szerint az oktatás- képzés átalakítása, folyamatossá tétele valamint az ágazatban az egyablakos ügyintézés megvalósítása lehetnek olyan célok, amelyeket 2011 végéig szükséges elérni, továbbá minden olyan kezdeményest felkarolni, amely az ágazat szakmai elképzeléseit támogatja. Végezetül hozzátette, a Kamara minden területen illeszkedik a Belügyminisztérium célkitűzéseihez és lehetőségeihez mérten minden segítséget megad a jogalkotási munka szakmai javaslatokkal való támogatásához.
2010.11.18. – Egyeztetés a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára és az SZVMSZK elnöke között
Dr. Felkai László, a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára hivatalában fogadta Német Ferencet az SzVMSzK elnökét. A két vezető találkozóján az EU soros elnökségéhez kapcsolódó magánbiztonsági feladatokról és az ágazat átfogó fejlesztésének irányvonalairól is egyeztettek a vezetők. A Minisztérium és a Kamara közös álláspontja, hogy változtatni kell a magánbiztonsági ágazat szabályozásán és az oktatás – képzési rendszeren. A részletek kidolgozásának lehetőségeként szóba került a Belügyminisztérium és a Kamara közötti együttműködési megállapodás megkötése, amelynek részleteit a későbbiekben pontosítják.
2010.10.20. – FELHÍVÁS! – Kérjük, ha teheti segítsen az iszapkatasztrófa áldozatain!
Tisztelt Tagtársam! Az október 4-ei iszapkatasztrófa következtében több száz család élete vált percek alatt semmivé. Példátlan összefogás bontakozott ki határon innen és túl a bajbajutottak megsegítésére. Mi a hétköznapokban is azért dolgozunk, hogy mások biztonságban élhessenek, ezért a bajban is segítenünk kell. Meggyőződésünk, hogy a segítség eljuttatásának leghatékonyabb módja, ha azt olyan szervezeten keresztül tesszük, amely naprakész információval rendelkezik a területen megjelenő igényekről és megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy a felajánlásokat célba juttathassa. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara úgy döntött, hogy tagjait és a vele kapcsolatban álló szervezeteket arra ösztönzi, hogy felajánlásaikat a Kormány által létrehozott Magyar Kármentő Alapon keresztül tegyék meg a rászorulók támogatására. Arra kérjük Önt, hogy ha teheti segítsen, mert ha kevéssel is hozzá tud járulni a károk enyhítéséhez, az együvé tartozás tudatát is erősíti képes.
Német Ferenc, az SzVMSzK elnöke
2010.09.17. – A Kamara tevékenységével kapcsolatban…
„Tisztelt SzVMSzK Tagok! A Belügyminisztérium megkereste Kamaránkat, és tájékoztatást kért tevékenységéről. Fontosnak tartom, hogy minden kedves Tagunknak lehetősége legyen válaszunkat megismerni, így közzétesszük honlapunkon.
Üdvözlettel, Német Ferenc sk.” A KAMARA VÁLASZLEVELE
2010.08.23. – Fokozott jogi védelmet a magánbiztonság területén
Kerüljenek be a közfeladatot ellátó személyek státuszába a magánbiztonság területén szolgálatot teljesítő szakemberek. Német Ferenc szerint a kiemelt jogi védelem megléte esetén nagyobb biztonságban végezhetik munkájukat a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara tagjai. Az elnök az augusztus 19-én történ áruházi lövöldözés kapcsán írt levelet Dr. Pintér Sándor belügyminiszternek. A Kamara elnöke az elmúlt években több alkalommal is jelezte az illetékes miniszter irányába fenti lépés szükségességét, amelyre érdemben még választ sem kapott, ezért most egy új javaslatot terjeszt a belügyminiszter elé. Ebben a Büntető Törvénykönyv 137.§. 2. pontjának módosítására tesz javaslatot, kifejtve, hogy indokolatlan lenne az ágazatban dolgozó mintegy 100 000 főt bevonni ebbe a körbe, de egyes munkakörök esetében megnyugtató biztonságot jelentene azoknak, akik mások testi épsége és vagyonának védelme érdekében teszik kockára saját biztonságukat. Német Ferenc szavai szerint a kezdeményezés célja összecseng a belügyminiszter által bejelentett, közbiztonságot erősítő intézkedésekkel, ezért bízik abban, hogy a kezdeményezés kedvező fogadtatásra talál az ágazatot felügyelő minisztériumban.
2010.06.18. – Kezdeményezés az árvízkárosultakért
Az elmúlt hetek természeti csapásai számos honfitársunkat hozta lehetetlen helyzetbe, hiszen az árvíz családok évek alatt felépített vagyonát tette tönkre. Sokak otthona összeomlott, vagy teljesen lakhatatlanná vált. A magyar nemzet már több alkalommal is bebizonyította, hogy képes összefogni és a bajbajutottakon segíteni, hiszen bármikor előfordulhat, hogy mi kerülünk hasonlóan keserű helyzetbe. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara együtt érezve mindazokkal, akik bajba kerültek, lehetőségeihez mérten megpróbál segíteni. Az árvízvédelmi munkák alkalmával sok vagyonőr dolgozott a gátakon és védte mások értékeit. Most rajtunk az idő! Rajtunk az idő, hogy segítsünk, ezért szervezetünk elnöksége 1.000.000 Ft pénzbeli adományt ajánl fel a Magyar Ökumenikus Segélyszervezeten keresztül a bajbajutott családoknak. Arra kérjük Önöket, hogy amennyiben lehetőségük van, csatlakozzanak kezdeményezésünkhöz és bizonyítsuk be közösen, hogy a magánbiztonság területén dolgozó szakemberek, akik hivatásuk gyakorlása során is mások biztonságáért dolgoznak, a bajban is helyt állnak! Amennyiben Ön is segíteni kíván, kérem, keresse fel a www.segelyszervezet.hu honlapot, ahol tájékozódhat a felajánlási módok részleteiről. Fel szeretném hívni a figyelmét egy további lehetőségre is, amellyel szintén segítheti a károsultakat. A 1752-es telefonszám hívója egyszeri 250 forintnyi pénzadományt juttat az ár- és belvízkárosultakhoz. Bízva abban, hogy az Ön által képviselt közösség is csatlakozik kezdeményezésünkhöz, maradok őszinte tisztelettel.
Német Ferenc, elnök
2010.06.17. – Újabb szakemberek a magánbiztonság piacán
A Rendőrtiszti Főiskola és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara hatékony együttműködésének köszönhető, hogy június 18-án ismét diplomát osztanak a polgári biztonságvédelmi szakon végzett hallgatóknak, mondta el Német Ferenc, a Kamara elnöke. Az elnök véleménye szerint a Rendőrtiszti Főiskola által kibocsátott szakemberek a magánbiztonsági szakma nívóját és hatékonyságát egyszerre emelik, hiszen a naprakész tudáson túl az iskola falai között a későbbi rendőrségi állománnyal is jó emberei viszonyt alakítottak ki, amelyre az együttműködő hivatásos és civil rendvédelemnek egyaránt nagy szüksége van. Dr. Kovács Sándor, a Főiskola tanár szerint a magánbiztonsági szervezetekkel kialakított ösztöndíj program lehetővé teszi, hogy a hallgatók már a tanulás időszakában kapcsolatba kerüljenek későbbi esetleges munkaadóikkal és olyan tudásanyaggal bővítsék ismereteiket, amely jól kiegészíti a Főiskolán megszerezett elméleti tudásanyagot.
Az első fecskék (Harcos Mátyás írása)
2010. május végén államvizsgázott az első végzős évfolyam a Rendőrtiszti Főiskola által 2006. szeptemberében – első alkalommal – indított négyéves levelező biztonsági szakon. A hasonló szakirányon végző nappali tagozat érdemeit is elismerve kétségtelen, hogy a levelezős hallgatók esetében kedvezően ötvöződött a gyakran több tíz éves magán biztonságvédelmi tapasztalat a megszerezhető komplex ismeretanyag korszerűségével. Az 50 fő körüli lelkes induló csapat az évek során kissé megfogyatkozott, de ez nem is csoda, amikor munka mellett vállalja az ember a tanulást. Az eltelt 4 év viharaiban volt, aki többször is munkahelyet, esetleg családi állapotot váltott, ugyanakkor háromfőnyi csecsemővel is kiegészült az évfolyam, akik közül volt olyan ifjú szakember, aki nem csak a vizsgadrukkot szívta magába az anyatejjel, de személyes megjelenésével is emelte a vizsgák fényét. A levelezősök összetétele igen változatos volt, de kétharmad részben mindenki rendelkezett valamilyen kötődéssel a biztonsági szakmához, általában közép- vagy felsővezetői szinten. A Közbiztonsági tanszék kebelén belül megszerezhető szakképesítés megnevezése „Rendészeti igazgatásszervező”, mellyel kapcsolatosan minden érdeklődő tájékozódhat a Főiskola honlapján. Az oktatási tematika kiterjedt a biztonságvédelmi szakmához kapcsolódó szinte összes jogágra, szociológiai, pszichológiai és bűnügyi ismeretekre, szakmai tantárgyként biztonságtechnikára, létesítmények, területek és tevékenységek védelmére, valamint védelmi és megelőző tevékenységek ismeretére. A képzést kiegészítették többek között közgazdaságtani, titokvédelmi, kommunikációs, közlekedés- és igazgatásrendészeti, katasztrófavédelmi, terrormegelőzési és vezetéselméleti oktatások is. Köszönet minden tanárunknak, akik gyakran figyelembe vették, hogy munka mellett vállaltuk a képzést és azoknak is, akik viszont nem és konokul kihajtották belőlünk a jó teljesítést. A megszerzett tudás birtokában, megértettük, hogy milyen fontos helyet foglal el a polgári biztonságvédelmi szakma a közbiztonságért munkálkodók sokaságában és a bűnmegelőzésben rendszerében. Mint Birtalan Géza úr a záróvizsga bizottság, egyben a Pest megyei szakmai kamara elnöke is kiemelte, ennek a képzési formának a beindításával a Rendőrtiszti Főiskola munkatársai komoly színvonal emelkedést biztosítanak a vagyonvédelmi szakmának, fokozva a tevékenység szakszerűségét és elismertségét. Évfolyamtársaim nevében is nyilatkozva, úgy érzem, hogy rászolgáltunk a felvételi bizottság négy évvel ezelőtti bizalmára és tanulmányaink során, valamint a szakdolgozatainkban, olyan speciális szakterületek és szaktevékenységek anyagait dolgoztuk ki, amelyek hozzájárulhatnak az utánunk következő évfolyamok képzési tematikájának gazdagításához. Külön köszönet Liszkayné Dr. Nagy Éva Katalin ny. r. alezredes főiskolai docensnek és Gergely Ildikó tanulmányi előadónak a felkészítésünkkel és vizsgáztatásunkkal kapcsolatos rengeteg szervezési munkáért és Dr. Kovács Sándor ny. r. ezredes jogtanácsos, főiskolai docensnek, sokunk szakmai „Apjának” és konzulensének, a szakmai tantárgyaink motorjának, aki sok hasznos és érdekes gyakorlati programmal színesítette a képzésünket. Köszönet a mellékelt fotó készítőjének, Dr. Németh Zsolt PhD. ny.r. ezredes úrnak a krimináltechnikai szempontból is minőségi felvételért.
2010.05.04. – Kamarai tagok, vállalkozások, megbízók figyelmébe!
Kamarai tagok jelezték, hogy egy honlapról megkeresték őket ID kártyák, magánnyomozói, vagyonőri igazolványok, jelvények vásárlásával kapcsolatban. A személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység végzése hatósági engedélyhez kötött, tehát személyre szóló, a rendőrség által kiállított igazolvány és érvényes szakmai kamarai tagsági igazolvány birtokában lehet folytatni. Mivel mindkét igazolvány sajnos fénykép nélküli, a személyazonosság igazolásához fényképes igazolvány szükséges, melynek hatóság által kiállítottnak kell lennie (személyazonosító igazolvány, útlevél, jogosítvány). A honlapon kínált igazolványok, ID kártyák a Kamara véleménye szerint sem a hatósági engedély meglétének, sem a személyazonosság hitelt érdemlő igazolására nem alkalmasak, mivel nem hatóság állítja ki. A kártyák jelenleg látható formájukban a Kamara megítélése szerint a fentiek miatt megtévesztésre alkalmasak (azt a látszatot kelthetik, mintha hatósági igazolványok volnának), ráadásul a címer, mint nemzeti jelkép használatának jogszerűsége a kártyákon az 1995. évi LXXXIII. törvény 3.§ (1) és 11.§ (1) bekezdései alapján megkérdőjelezhető. A Kamara álláspontja szerint az engedéllyel rendelkező magánnyomozók és vagyonőrök számára ennek a típusú kártyának, illetve jelvénynek a beszerzése felesleges, illetve használata zavaró lehet. A kártyák, igazolványok, jelvények forgalomba kerülésének lehetőségéről az ORFK Igazgatásrendészeti Főosztályát a Kamara tájékoztatta.
2010.02.26. – A szakmai szempontok felül kell, hogy írják a napi, politikai életet
A szakmai szervezetek nélkül nem képzelhető el egy, a problémákra hatékony válaszokat adni képes kormányprogram megírása. A szakmai kamarák bevonása egyszerre érdeke a politikának és hasznos a szakmai szervezeteknek. A Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének 2010. évi első munkaértekezletén az érdekvédelmi szervezetek közbeszerzési tudnivalóiról, a szakmákat érintő jogszabályokról, a cégminősítések fontosságáról, a kamarák fegyelmi gyakorlatairól, valamint a szakmai kamarák kommunikációs és média-megjelenési lehetőségeiről egyeztettek egymással a szervezetek vezetői. A programsorozatot Német Ferenc, a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének soros elnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta: „a kamarák együttműködésének eredményei már ma is láthatóak, hiszen a válságból kivezető út csak szakmai szempontok mentén képzelhető el.” Azonban az elnök véleménye szerint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarához hasonlóan az áprilisi választásokat követően megírandó kormányprogramba a szakmai szervezeteknek is tollat kell ragadniuk. Többek között a szakmai szervezetek vezetői erről is egyeztettek, Dr. Vereczkey Zoltánnal, az MKIK alelnökével.
2009.12.21. – Észak-Alföldi Minőség Díj 2009
A Pannon Guard Biztonsági Szolgáltató Zrt. a vagyonvédelmi szolgáltatók közt elsőként vehette át az „Észak-Alföldi Minőség Díj 2009” elismerést a Szabolcs-Szatmár-Bereg, a Jász-Nagykun-Szolnok és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségének képviselőitől. A 2009. december 15.-én 10.00 órakor megtartott szolnoki díjátadón a Pannon Guard Zrt. mellett egy debreceni kereskedelmi Kft, egy nyíregyházi főiskola és egy regionális munkaerőképző intézmény vehetett át díjat. A bíráló bizottság a díjak odaítélésével a társaságok 2007-2009. évben nyújtott egyenletes, magas szinvonalú teljesítményét ismerte el. A Pannon Guard Zrt. a díjátadó és a 2009.-es rendkívül eredményes év befejezése kapcsán évzáró ünnepséget tartott legfontosabb megbízóik képviselőivel, valamint a Hajdú-Bihar Megyei illetve az Országos Szakmai Kamara, a Megyei Polgárőrszövetség, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőrfőkapitányság és a Debreceni Közterület Felügyelet vezetőinek részvételével.
2009.12.11. – A Rendőrség és a magánbiztonság közös felelőssége a sportrendezvények biztonságának megteremtése
A biztonságos, atrocitásmentesen lebonyolított sportrendezvények mutathatnak kiutat a magyar sport finanszírozása iránti érdektelenségből, mondta Német Ferenc a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke azt követően, hogy Samu István r. vezérőrnagy, országos rendőrfőkapitány helyettese meghívásának eleget téve részt vett az ORFK által szervezett továbbképzésen. Az elnök szavai szerint a rendőrségnek és a magánbiztonsági vállalkozásoknak együttműködve kell választ adniuk a sportrendezvényeken is megjelenő társadalmi feszültségre. Véleménye szerint a rendőrség szakmai felkészültsége megteremti a lehetőségét annak, hogy a hivatásos rendvédelmi állomány professzionális munkát tudjon végezni, azonban a magánbiztonsági szervezetek egyelőre hiányos jogi környezetben működnek. „Előbbi helyzet megoldása lehet az új magánbiztonsági törvény megszületése, amely egyszerre rendezné a hivatásos és civil rendvédelem egymáshoz való viszonyának kérdését, a közös munka kereteit és a magánbiztonság számára egyértelmű iránymutatást adna arra vonatozóan, hogy ki, milyen jogosultsággal végezheti munkáját.” A Kamara képviseletében Kabók József szakreferens tartott előadást, amelyben bemutatta a sportrendezvényekkel kapcsolatban, rendezőkkel és biztosítást végző szakemberekkel szemben meglévő, jogszabályokban nevesített kötelezettségeket. Az ORFK sportrendezvények biztosítással foglalkozó központi továbbképzésére az ország minden pontjáról érkeztek a sportrendezvények biztosításában érintett rendőrök, akiknek lehetőségük volt a sportszövetségek vezetőivel is találkozni. A párbeszéd lehetővé tette, hogy mindkét oldal szereplői megértsék a másik fél elvárásait, ez által pedig olyan munkát végezhessenek, amely egyszerre lesz képes megfelelni a rendező szövetségeknek és a kulturáltan kikapcsolódni vágyó közönségnek. Egybehangzó vélemény, hogy a határozott fellépésből adódóan kiszoruló pár tucat rendbontó helyett több száz olyan szurkoló megjelenésére kell számítani, akik a rendbontás nélküli rendezvényeknek állandó résztvevői lehetnek.
2009.12.08. – Ismét Német Ferenc a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének elnöke
A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége módosította alapszabályát és újabb egy évre elnökévé választotta a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara vezetőjét, Német Ferencet. A 10 hivatásrendi kamarát egyesítő érdekvédelmi szervezet összesen mintegy félmillió tagot képviselt, reprezentálva a gazdasági szféra meghatározó ágazatait. Az újraválasztott elnök véleménye szerint a válság magyar gazdaságot érintő hatásai akkor lesznek minimalizálhatóak, ha az érintett döntéshozók előtérbe helyezik a szakmai szempontokat és célkitűzéseket, továbbá a minél gyorsabb kilábalás sem képzelhető el a nélkül, hogy a politikai döntéshozók prioritásként kezelnék a szakmai szervezetek álláspontját. A szervezet célkitűzése, hogy a gazdasági kamarák szakmai lobbi erejéhez hasonlóan olyan érdekvédelmi közösség jöjjön létre, amely a hivatásrendi kamarák szakmai álláspontját hatékonyabban lesz képes a kormányzat gazdaságfejlesztési koncepcióiba illeszteni.
2009.10.27. – Személy- és vagyonvédelemben dolgozók szerepvállalása a bűnmegelőzésben
2009.10.26. – Együttműködési megállapodás a Kamara és a Szakszervezet között
A vagyonvédelmi törvény tervezett módosítása kapcsán kötött együttműködési megállapodást a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara és az Értékszállítási és Őrzésvédelmi Dolgozók Szakszervezete. A megállapodás konkrét célja, hogy a tervezett törvénymódosítás eredményeként a jogalkalmazás és a szakma, a tevékenységet folytatók számára egy könnyebben érthető és használható, következetes rendelkezéseket tartalmazó joganyag szülessen, amely alkalmas arra is, hogy a feketemunkát visszaszorítsa. A Kamara elnöke szerint a szakmai oldalon megszületett megállapodás nyitott további felek irányába is, azonban azokkal a szervezetekkel, amelyek az érdekképviselet álarca mögül próbálnak egyéni vagy partikuláris gazdasági érdekeket szolgálni, még tárgyalóasztalhoz sem kívánnak ülni. Német Ferenc szerint a törvényelőkészítési munkát segítő javaslatok beérkezésekor ki fog derülni, hogy ki képviseli a szakmát és az abban dolgozókat és ki az, aki csak eszközként tekint a személy és vagyonőrökre. Az elnök álláspontja szerint külön kell választani a szakmai, a rendészeti és a munkajogi kérdéseket, amelyeket külön – külön fórumokon, de egyezetett céllal kell megvitatni.
2009.09.30. – Rendhagyó osztályfőnöki óra Makón
Szeptember 29-én a makói Juhász Gyula Református Gimnázium és Szakképző Iskolában a rendészeti fakultációban résztvevő végzős tanulók és a nappali tagozatos biztonsági szervező hallgatók részére rendhagyó osztályfőnöki órát tartott, majd a szakképzés számára támogatást adott át a Securitas Biztonsági Szolgáltatások Magyarország Kft. és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SZVMSZK) Csongrád megyei szervezete. A rendhagyó osztályfőnöki órán Samu Mihály, Magyarország legnagyobb biztonsági vállalkozása, a Securitas Biztonsági Szolgáltatások Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója és Márton Imre, a SZVMSZK Csongrád megyei szervezetének alelnöke is tartott előadást a magánbiztonság helyzete Magyarországon, a jövőkép, lehetőség a biztonsági szakmában, az oktatás, továbbképzés kiemelt jelentősége témákban. A rendhagyó osztályfőnöki óra keretén belül a 12. osztályos rendészeti tanulók és biztonsági szervezők tájékozódhattak egy olyan nagy multi cég, mint a Securitas Biztonsági Szolgáltatások Magyarország Kft. lehetőségeiről, megtudhatták, hogyan épül fel egy országhatárokon átnyúló biztonsági szolgálat. Samu Mihály előadásból továbbá kiviláglott: ha erősödik a magánbiztonsági szféra, az hatással van a közbiztonságra is. A kamara vezetése néhány éve a szolgáltató kamara irányába tendál, mely összekapcsolja, összehozza az érintett szervezeteket. A rendezvény elején Samu Mihály a Securitas Biztonsági Szolgáltatások Magyarország Kft. egymillió forintos, Márton Imre pedig az SZVMSZK már több éve hagyományos kétszázezer forintos támogatását adta át az iskola igazgatójának – ez utóbbi szervezet és az iskola között ugyanis az ezredforduló óta együttműködési megállapodás van érvényben. Kezdetben szakmai folyóiratokkal, illetve szakkönyvekkel segített az SZVMSZK, majd körülbelül öt éve döntött úgy a szervezet, hogy anyagilag is támogatja a szakképzést. Fontos egy olyan iskolát támogatni, amely a biztonsági szakembereket képzi – mondta el portálunknak Márton Imre alelnök. Samu Mihályt idézve hozzátette: a bizonytalan hosszúságú tanfolyamok helyett a nappali tagozatos képzés alkalmasabb az elhivatottabb szakemberek képzésére – ez is visszaadhatja a szakma presztízsét.
2009.09.01. – Stratégiai együttműködés a BKF és az SzVMSzK között
Stratégia együttműködés a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara (SzVMSzK) között. A Kamara számára stratégiai cél, hogy a rendészeti terület utánpótlását képző oktatási intézményeken túl olyan felsőoktatási intézményekkel is kapcsolatban álljunk, amelyek a szakmában tevékenykedő magánszemélyek vagy vállalkozások számára nyújtanak a szakmai perspektívákon túlmutató lehetőségeket, mondta Német Ferenc, a Kamara elnöke. Véleménye szerint a magánbiztonsági ágazat szereplőinek is meg kell küzdeniük olyan problémákkal, amely a gazdaság minden szereplőjét, ágazattól függetlenül érintik. Az együttműködés éppen ezért az Európai Unió adta lehetőség minél szélesebb körben történő kiaknázására fekteti a hangsúlyt, közös oktatás-, képzési programok szervezése és állandó tanácsadási szolgáltatások keretében. Az együttműködés részeként a BKF teljes körű projektmenedzserként vállalja hazai és EU-s források tekintetében, hogy a Kamara tagjai és nyilvántartott vállalkozásait felkészíti a rendelkezésre álló források befogadására.
2009.08.01. – Nyílt levél Dr. Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszterhez
– NYÍLT LEVÉL DR. DRASKOVICS TIBOR IGAZSÁGÜGYI ÉS RENDÉSZETI MINISZTERHEZ (2009. július 22.)
– A jelek szerint sem lepik el hazánkat mindenféle magánhadseregek. Nádas Mihály, a Vagyonvédelmi Szakszervezetek Szövetségének vezetője a HírExtra hasábjain kívánta cáfolni a vagyonvédő kamara elnökének múlt heti vízióját. (2009. július 27.)
– A Magánbiztonsági Ágazati Párbeszéd Bizottság 1/2009. sz. Nyilatkozata a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnökének 2009. július 22-én megjelent, az Igazságügyi és Rendészeti Miniszterhez intézett nyílt levelével kapcsolatban (2009. július 27.)
– Levél Dr. Kaló József úrnak az MBVMSZ elnökének (2009. július 31.)
2009.07.21. – Ágazati kutatás a magánbiztonsági szektorban
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara és a Rendőrtiszti Főiskola összefogva készítik el a magánbiztonsági ágazatot teljességében bemutató kutatást, amely átfogó képet ad a rendvédelem civil részének egészéről. Az augusztus közepén induló reprezentatív felmérés célja, hogy megismerje az ágazatban tevékenykedő magánszemélyek és vállalkozások helyzetét, amely a munkaviszonyoktól kezdve, az általános jellemzőkön át kiterjed a szakmai jövőkép felvázolásáig. A Kamara részéről Hankó Pál, az RTF képviseletében pedig Prof. Dr. Valcsicsák Imre fogják össze a munkát. A Kamara és az RTF közös célja, hogy az országot egészében feltáró kutatás záró tanulmánya alapdokumentumként szolgáljon a magánbiztonsági szakma és piac ezt követően készülő fejlesztési koncepciójához, továbbá naprakész információkat nyújtson az új magánbiztonsági törvény készítőinek. Német Ferenc elnök szerint a kutatásból származó adatok fontos információs bázist jelentenek, amelyeket nem csupán a Kamarának, hanem az ágazatot szabályozó Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak, a Rendőrségnek és más politikai-, gazdasági döntéshozóknak is használniuk kell.
2009.07.07. – Felkészülés a kamarai választásokra
Az idén új területi és országos vezetőséget választ a Kamara tagsága. A tisztújítás menetrendjében elsőként a területi szervezetek választják meg tisztségviselőiket, majd 2009. december 18-án az új országos küldöttgyűlés szavaz az új országos vezetők személyéről. A választáshoz kapcsolódó konkrét feladatokról, esetlegesen felmerülő kérdésekről tartott értekezletet a Kamara Országos Választási Bizottsága, mely egyeztetésen a területi szervezetek titkárai is részt vettek.
2009.07.06. – További egyeztetések a bankbiztonság témakörében
A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara az elmúlt hónapokban, több körben is tárgyalást folytatott a bankok és egyéb pénzintézetek biztonságának kérdése kapcsán. Említett találkozók állandó résztvevői voltak a magánbiztonsági szervezetek, a pénzintézetek biztonsági vezetői és a rendőrség illetékesei. Német Ferenc szerint a gazdasági válság időszakában, a pénzintézetek kárára elkövetett bűncselekmények károsultjai és veszélyeztetettjei nem csak a pénzintézetek, hanem azok a magánszemélyek is, akik civilként a támadás résztvevői, áldozatai voltak. Az elnök szavai szerint ezekben a kritikus helyzetekben korántsem mindegy, hogy a civilek miként reagálnak, mert a túszok reakcióján is múlhat, hogy emberi tragédiával végződik-e egy bankrablás vagy sem. Előbbiek fontossága miatt Német Ferenc találkozót kezdeményezett a POSYS Kereskedelmi és Információs Kft. munkatársaival, azokkal a szakemberekkel, akik már több projekt keretében is foglalkoztak kiemelt kockázatú intézmények humán állományának krízishelyzetekre történő felkészítésével. Az elnök véleménye szerint a magánbiztonsági ágazatot koordináló Kamarának kötelessége megtenni minden tőle telhetőt, hogy minimalizálni lehessen az ilyen típusú erőszakos bűncselekmények áldozatainak számát és az elszenvedett kár mértékét.
2009.07.02. – Új magánbiztonsági főiskola
Magánbiztonsági főiskolát alapítottak a civil biztonságvédelemben érdekelt legfontosabb szervezetek, köztük a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara, akit az SZK–Service Kft. képvisel az Apeiron – Claritas Oktatási és Szolgáltató zRt.-ben. A részvénytársaság által vezetett Aperion Köz- és Személybiztonsági Főiskola anyaintézménye Krakkóban működik, amelynek kihelyezett oktatási helyeként kerül kialakításra a budapesti képzési központ. A III. évezred kihívásaira korszerű és hatékony válaszokat kereső oktatási központ célja, hogy ötvözze a rendészettudomány eddig felhalmozott tudásbázisát a gyakorlati életben megszerzett és jelenleg kiaknázatlan magánbiztonsági tapasztalatokkal. A képzési struktúra előbbiekhez igazodva került kialakításra, amelynek első lépcsőfoka a „Bevezetés a stratégiai és rendészeti igazgatásba” címet viselő 100 órás tanfolyam, amelynek sikeres elvégzése egyben felvételt jelent az ősszel induló főiskolai képzésre.
2009.05.26. – XII. Securitas Napok
Idén XII. alkalommal került megrendezésre a Securitas Napok elnevezésű rendezvény, amelynek Balatonkenese adott otthont. A témafelvetés apropóját a gazdasági világválság adta, amely a vagyonvédelem területén is jelentős változásokat hozott. A széles szakmai kitekintést biztosító megbeszéléseken a Kamara által koordinált új magánbiztonsági törvénytervezet is szóba került, amelynek kapcsán a szakma belső átalakulását és megújulását szorgalmazták a résztvevők.
2009.05.26. – A Kultúra Biztonsága, Pécs 2010
A Kultúra Biztonsága, Pécs 2010 címmel került megrendezésre az a konferencia, amely az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat biztonságos és zökkenőmentes lebonyolításának feltételrendszerét taglalta. A kétnapos szakmai egyeztetésen mindazon szervezetek vezetői részt vettek, akik vagy a hivatásos, vagy a civil rendvédelem kapcsán érintettjei lehetnek a program biztosításának. A korábbi rendezők tapasztalatait a liverpooli rendőrség képviselői mutatták be, akik a felkészülést segíteni érkeztek Magyarországra. A rendező intézmény, Pécs város Önkormányzatának felkérésére a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara területileg illetékes szervezete is aktívan részt vesz az előkészületekben és a későbbi lebonyolításban egyaránt, tudtuk meg Czilják Józseftől, a Kamara Baranya megyei elnökétől, aki a rendezvényszervezőkre háruló biztonsági feladatok kapcsán tartott előadást. A konferencián Német Ferenc, a Kamara országos elnöke is felszólalt, aki a civil biztonsági szolgálatok végrehajtásban végzendő feladatait mutatta be. Az elnök szavai szerint a Rendőrséggel együttműködve a civil biztonsági szolgálatok szavatolni tudják Pécs város lakóinak és rendezvénysorozatra látogatóknak biztonságát, hiszen felkészült állománnyal várja Pécs a rendezvénysorozatot.
2009.05.15. – A biztonsági őr közreműködésének is köszönhető, hogy nem volt sérültje a tegnapi bankrablásnak
A több mint kétórás túszdráma a bankfiók ügyfélfogadási idejének zárását követően kezdődött, amikor fegyverével a bankfiókba lépett az elkövető. A biztonsági őr a rablóval folytatott dulakodás közben könnyebben megsérült. A néma riasztást használó biztonsági rendszernek köszönhetően a Rendőrök pár perc alatt a helyszínre érkeztek. A túszok közreműködésének köszönhetően személyi sérülés nélkül ért véget a túszdráma. A Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara szorgalmazza, hogy a bankbiztonsági szakemberek rendelkezésére álló eszközök használhatóságát jelenleg korlátozó rendelkezések kerüljenek visszavonásra. Előbbi csoportba tartoznak azok a térfigyelő rendszerek, amelyek alkalmasak a bankok előtti közterek állandó megfigyelésére. Német Ferenc, az SzVMSzK elnöke szerint úgy a megelőzést, mint a későbbi felderítést segíti, ha a bankbiztonsági szakemberek és a rendőrség használatba veheti a ma már rendelkezésre álló, de a vonatkozó szabályok miatt nem bevethető védelmi, technikai eszközöket. Az elnök véleménye szerint a most készülő magánbiztonsági törvény egyértelmű iránymutatásokat kell, hogy megfogalmazzon ezen a területen is.
2009.05.08. – Biztonság 2009. bűnmegelőzési konferencia Szegeden
A bűnmegelőzés területén tevékenykedő hivatásos és civil biztonságvédelmi szervezetek közösen rendeztek konferenciát Szegeden. Szabó Anett a Kamara Csongrád megyei titkára a rendezvénnyel kapcsolatban elmondta: „az Önkormányzati Városőrség és a Vagyonvédelmi Kamara Csongrád megyei szervezetének közös rendezvénye egy, a bűnmegelőzés kérdését körbejáró rendezvénysorozat záró eseménye, amely a korábban megrendezett gyakorlati típusú képzéseket foglalta elméleti keretbe, rávilágítva a biztonsági ágazat akkut problémáira és azok lehetséges megoldására. A rendezvénysorozat konklúziója, hogy a forrás és emberhiánnyal küzdő hivatásos rendvédelmi szervek csak akkor lesznek képesek hatékonyan fellépni a szervezett bűnözés tünetei ellen, amennyiben támaszkodnak a civil és magánbiztonsági szervezetekre.” A szakmai rendezvény a biztonság területének széles spektrumát érintette, a humán szolgálatot teljesítő Városőrségtől, a technikai védelem lehetőségén keresztül, egészen az üzleti hírszerzés és elhárítás különböző lehetőségéig, tudtuk meg Kovácsné Vadászi Erikától, Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzati Városőrségének vezetőjétől.
2009.04.27. – Civil biztonságvédelmi szakmai nap a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara központjában
A Rendőrtiszti Főiskola civil biztonságvédelmi képzése keretében tanuló hallgatók számára második alkalommal szervezett szakmai napot a Kamara, 2009. április 23-án. A továbbképzés szakmai partnere a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. volt. A szakmai napon több, a magánbiztonsági területén tevékenykedő vállalkozás is bemutatkozott, mint lehetséges későbbi munkaadó, illetve a megrendelői oldal elvárásaival is megismerkedhettek a hallgatók. Fialka György, a Magyar Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke és Vidus Tibor, a Magyar Posta biztonsági főnöke beszéltek az elhelyezkedés lehetőségeiről. Dr. Sárkány István a Rendőrtiszti Főiskola rektora Német Ferenccel, a Kamara elnökével foglalta keretbe a magánbiztonsági terület felsőfokú képzésének fontosságát és a Rendőrtiszti Főiskola valamint a Kamara több érve visszanyúló sikeres együttműködését.
2009.04.23. – A választásokkal összefüggésben ajánló szelvényeket gyűjtő személyek akadályozásáról
Jelzés érkezett a Kamarához, hogy közterületnek nem minősülő létesítmények őrzése során a választásokkal összefüggésben ajánló szelvényeket gyűjtő személyeket több esetben akadályozták ebben a tevékenységükben az ingatlan őrzési feladatait ellátó személy- és vagyonőrök. Az ügyek a médiában is visszhangot keltettek. A Kamara álláspontja szerint a magánterületek őrzése során a vagyonőrnek a jogszabályi keretek között alapvetően a megbízó utasításaira kell figyelemmel lennie. Ennek előre bocsátásával azonban a Kamara kéri a nyilvántartott vagyonvédelmi vállalkozások vezetőit, hogy – a megbízókkal egyeztetett keretek között – a választási időszakban rugalmasan, a demokrácia alapelveinek figyelembe vételével tegyék lehetővé, hogy mind az állampolgárok, mind a választással összefüggő tevékenységet végző személyek megfelelően gyakorolhassák a választási jogszabályokban meghatározott jogaikat, és alkalmazottaik az őrzés során feladataikat ennek megfelelően lássák el.
Német Ferenc, elnök
2009.04.17. – „Bűnmegelőzési tendenciák egy nagyváros épített környezetében” címmel rendezett konferenciát a Fővárosi Közgyűlés Városrendészeti Bizottsága
A rendezvény felszólalói, széles látókörbe helyezték a nagyvárosi biztonság kérdését, bemutatva mindazon szervezeteket, akik munkájuk során hozzájárulhatnak a lakosok biztonságának fenntartásához. A Budapesti Műszaki Egyetem, Urbanisztika Tanszéke a Városok egészségéről, a Fővárosi Vízművek Zrt. egy közüzemi szolgáltató szemszögéből, míg a Fővárosi Közterület – felügyelet a térfigyelés és a vészhelyzeti információs központ működtetésének városi biztonságra gyakorolt hatásáról értekezett. Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke a magánbiztonsági szervezetek felelősségéről és feladatiról beszélt előadásában. Az elnök hangsúlyozta: „ahogy a konferencia felszólalóinak vegyes összetételéből is látszik, a városi biztonság kérdése sokakat érint, akik munkájuk során hozzájárulhatnak a biztonság fenntartásához fejlesztéséhez. A maihoz hasonló gazdasági környezetben, amelyben egyre több társadalmi problémából eredő, a közbiztonságot veszélyeztető konfliktussal kell számolni nagyon fontos, hogy az érintett szervezetek ne duplikálják egymás munkáját és a lehető leghatékonyabban segítsék egymást. Előbbi pedig nem képzelhető el anélkül, hogy újra ne szabályoznánk a teljes magánbiztonsági ágazatot.” Az elnök végezetül hozzátette: „a Kamara által is koordinált új magánbiztonsági törvény lehet a megoldása a konferencia számos kérdésének.”
2009.04.15. – „Élelmiszerlánc – terrorizmus” címmel rendezett szakmai konferenciát a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Magyar Élelmiszer – biztonsági Hivatal és a Magyar Rendészettudományi Társaság
A konferencia egységes megvilágítása helyezte az élelmiszerbiztonság kérdését, körbejárva a szándékos vagy gondatlan veszélyeztetést, amely több millió embert is fenyegethet, különböző élelmiszerek mérgezése kapcsán. Dr. Kondorosi Ferenc kormánybiztos a terrorista cselekményeket általánosan bemutatva kitért a 2001. szeptember 11-e óta megváltozott helyzetre, bemutatva a terrorista cselekmények elkövetésének új trendjeit. Dr. Kacziba Antal altábornagy a közrendészet és a magánbiztonság egységes fellépését szorgalmazta, hangsúlyozva az együttműködés hatékonyságát. Német Ferenc a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke szerinte a konferencia témafelvetése is bizonyítja, hogy aktuális még szorosabbra fűzni a hivatásos és civil rendvédelem munkáját, megtalálni azokat a pontokat, ahol a rendőri állomány tehermentesíthető és ahol a magánbiztonság jogszerűen megjelenhet. Az elnök dr. Janza Frigyessel, a Magyar Rendészettudományi Társaság főtitkárával egyetértve az új magánbiztonsági törvényben látja a probléma megoldását, amely megfelelő jogi közegbe ágyazza a magánbiztonsági szolgáltatások teljes spektrumát, továbbá választ ad a XXI. Század eddig megválaszolatlan kihívásaira.
2009.04.02. – A Magyar Szakmai Kamarák Szövetsége és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szervezete közös jelöltekkel képviselteti magát a Közbeszerzések Tanácsában
Német Ferenc az MSZKSZ soros elnöke az egyeztetés követően kijelentette, hogy a gazdasági és szakmai kamarák összefogása a jövőben egyéb területekre is kiterjed, amelytől átláthatóbb piaci viszonyok és a közbeszerzési döntések esetében dominánsabb szakmai szempontok érvényesülése várható. A szervezetek delegáltjai, Hódsági Tamás, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, aki jelenleg is tagja a tanácsnak, illetve Kovács László, az ELMŰ/ÉMÁSZ Nyrt. Beszerzési Igazgatóságának vezetője. A felek megállapodása értelmében a két szervezet által jelöltek rendszeresen konzultálnak az érintett szakmai szervezetekkel és munkájuk során a szakmai kamarák ajánlásait is megfogalmazzák a Közbeszerzések Tanácsában. Német Ferenc szerint a szakmai szempontok erőteljesebb érvényesülése hatására megszűnhet az a gyakorlat, amely szerint az egyik legdominánsabb szempontként a vállalási ár esik latba, az – az ár, amely sok esetben a kötelező járulékokat és a felmerülő költségeket sem képes fedezni. Az elnök véleménye szerint a fenti szándék érvényesülése egyszerre tesz jót a piacnak, a vállalkozásoknak és a munkát elvégzőknek, mert míg előbbiek reális piaci áron dolgozhatnak, addig utóbbiak tisztességes bérre számíthatnak elvégzett munkájuk után.
2009.03.25. – Megkezdődött a Magyar Biztonsági Vezetők Egyesületének X. konferenciája
A háromnapos rendezvény széles spektrumban áttekinti a biztonsági piac aktualitásait, választ keresve a nemzetközi és hazai trendekre egyaránt. Fialka György az MBVE elnöke köszöntőjében kiemelt figyelmet fordított a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara koordinálásával készülő, új magánbiztonsági törvényre, amely szavai szerint választ ad a szakmai problémákra, érkezzenek azok akár a megbízói, akár a munkavállalói oldal részéről. Dr. Petőfi Attila dandártábornok, a Nemzeti Nyomozóiroda igazgatója köszöntőjében a hivatásos és a civil rendvédelem együttműködésének fontosságára hívta fel a figyelmet, amit Német Ferenc a Kamara elnöke is kiemelt feladatnak tekint. Az elnök előadásában a Kamara aktuális feladatainak áttekintésén túl figyelmet fordított azokra a tendenciákra is, amelyekre a magánbiztonsági ágazatnak választ kell adnia. A térfigyelő rendszerek fejlesztése és az ezekhez kapcsolódó jogi problémák, a munkavégzés során az őröket megillető jogi védelem, a védelemre kötelezés és a szolgáltatói csoport minősítése mind olyan problémakör, amelyekre belátható időn belül válasz kell adnia a szakmának. Az elnök reményét fejezte ki annak kapcsán, hogy a biztonsági ágazat különböző szegmenseiből érkező képviselők egyetértésre tudnak jutni azokban a kérdésekben, amelyek meghatározzák a magánbiztonsági piac jelenét és jövőjét egyaránt.
2009.03.16. – A biztonsági őrök szakszerű intézkedésének köszönhetően nem voltak veszélyben a kiskunfélegyházi lövöldözésben érintett klub vendégei
Német Ferenc a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke a helyszínen tájékozódott az éjszakai eseményt követően, találkozva a szórakozóhely biztonsági főnökével, a rendőrkapitányság és a média megjelent képviselőivel. Az elnök a sajtó érdeklődésére elmondta: „a szakszerű intézkedésnek köszönhető, hogy nem történ olyan tragikus esemény, mint pár héttel ezelőtt Veszprémben. Véleménye szerint a legálisan foglalkoztatott, szakszerűen felkészített őrség már önmagában garancia a válságszituációk hatékony kezelésére. Az elnök megköszönte a Rendőrség gyors intézkedését, amellyel, a biztonsági szakemberekkel együttműködve sikerült garantálni a jelenlévők biztonságát. A helyszíni tájékozódást követően az elnök felhívta a figyelmet a most készülő új magánbiztonsági törvény tervezetére, amely választ adhat a társadalmat ma foglalkoztató kérdésekre. A tervek szerint a biztonsági szakemberek a törvénytervezet elfogadását követően nagyobb mozgásteret kaphatnak, amely úgy a megelőzést, mint a bűnüldözés munkáját segíti.
2009.03.02. – A vagyonvédelmi törvény tervezett módosításáról, a szakmai elvárásoknak és társadalmi kihívásoknak megfelelő új vagyonvédelmi törvény tervezetéről egyeztettek az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium és a Kamara képviselői
Az egyeztetést követően Német Ferenc a Kamara elnöke elmondta: a hatályos jogszabályok számtalan területen módosításra szorulnak ahhoz, hogy a magánbiztonsági ágazatban dolgozók a lehető leghatékonyabban végezhessék munkájukat, amely hozzájárul a közbiztonság javításához. Véleménye szerint a forráshiánnyal küzdő Rendőrség példaértékű munkát végez, amelyet a magánbiztonsági ágazatnak a lehetőségeihez mérten támogatnia kell, legyen szó akár a gyakorlati együttműködésről, akár a politikai döntéshozók irányába folytatott lobbi tevékenységről. Az elnök hozzátette: a hatályos jogszabály foltozgatása helyett a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara koordinációjában olyan törvénytervezet készül, amely átfogóan szabályozza a területet, már a kidolgozás folyamatában bevonva minden illetékest: a Rendőrséget, a munkaadók és munkavállalók képviselőit, a rendészettudomány képviselőit,a megrendelői oldalt, a különböző társadalmi szervezeteket, a biztonsági szakembereket, továbbá a Kormányzat több illetékesét és az érintett Minisztériumokat.
2009.02.18. – Szakmai egyeztetés a Kamara által koordinált „új magánbiztonsági törvény” előkészítése kapcsán az IRM Nemzetközi Oktatási Központjában
A Kamara koordinálásával készülő „új magánbiztonsági törvény” tartalmáról és területeiről egyeztettek az érintett szervezetek a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRT) által szervezett konferencián és az azt követő műhelyvitán, mondta Dr. Janza Frigyes, a MRT főtitkára. A magánbiztonsági ágazat teljes szakmai vertikumát felvonultató egyeztetés az első olyan találkozó, ahol minden szereplő részt vesz, akit az új törvény érint, illetve akire bárminemű hatással lesz, mondta Német Ferenc, a Kamara elnöke. Szavai szerint a széleskörű szakmai egyeztetés biztosítja, hogy amennyiben ősszel a Parlament elé kerül a törvény tervezete, az nem lesz kitéve politikai támadásoknak, hiszen már az előkészítési szakaszba is bevonásra kerültek az érintettek. A szakmai konszenzus megszületését követően a jelenlévők képviselői a parlamenti pártokkal is tárgyalóasztalhoz ülnek, hiszen azt szeretnék, hogy még az első fázisban biztosított legyen a szükséges politikai legitimáció is. Német Ferenc szerint a politikai szereplők érdeke sem lehet más, mint olyan szabályozás elfogadása, amely az érintettek kezébe lehetőséget ad a közbiztonság javítása és fenntartása céljából, legyen szó akár a jelenleg forráshiánnyal küzdő Rendőrségről, akár a piacból élő magánbiztonsági vállalkozásokról.
2009.02.08. – Ha nem lépünk egyre nagyobb a kockázata, hogy bekövetkezik a pénzszállítás „Mórja”
Megalakult a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara pénz és értékszállítási munkacsoportja, amely egy héten belül kidolgozza azt a szakmai ajánlást, amely azonnal hozzájárulhat a pénz és értékszállítás biztonságának növeléséhez, illetve az új magánbiztonsági törvény tervezetének is szakterületi alapja lehet. A pénz és értékszállítással foglalkozó vállalatok vezetőit Német Ferenc ültette tárgyalóasztalhoz, mert szavai szerint egyre kockázatosabb minden olyan tevékenység, amely közvetlenül értékekhez vagy pénzhez kötődik. Véleménye szerint a Kamara, illetve az érintett gazdasági és politikai döntéshozók közös felelőssége, hogy megvédjék a terület dogozóit, akik saját életüket kockáztatják mások vagyonának védelméért. Az első megbeszélést összegezve elmondható, hogy átfogó szabályozás szükséges ezen a területen, a fenti tevékenységet folytatók jogi védelmének megteremtésétől, a pénz és értékszállításra vonatkozó technikai kötelezettségek aktualizálásán keresztül, egészen odáig, hogy az érintett objektumok építésügyi szabályozását is módosítani kell, kötelezővé téve, hogy a pénz és értékszállítás útvonalai is biztonságossá válhassanak. Német Ferenc kijelentette, hogy a Kamara fenti ajánlást szakmai minimumként képviselni fogja a jogalkotókkal és a különböző hatóságokkal folytatandó tárgyalásai alkalmával és ezt a javaslatot az új magánbiztonsági törvény tervezetbe is beépíti.
2009.02.05. – Egyeztettek a bankbiztonság területén tevékenykedő vállalkozások, a pénzintézetek, a Kamara, a PSZÁF és a Rendőrség illetékesei
Dr. Bencze József országos rendőrfőkapitány meghívására egyeztettek a bankbiztonság területén tevékenykedő vállalkozások, a pénzintézetek, a Kamara, a PSZÁF és a Rendőrség illetékesei az elmúlt hetekben megszaporodott pénzintézetek elleni támadások kapcsán. A résztvevők egyöntetű álláspontja, hogy operatívabbá kell tenni a magánbiztonsági vállalkozások és a rendőrség munkáját, illetve a jogszabályi kereteket is meg kell teremteni ahhoz, hogy használni lehessen az amúgy már rendelkezésre álló technikai eszközöket, amelyek bevetése nagyban segítheti úgy a Rendőrség munkáját, mint a megelőzést. Fialka György a Magyar Biztonsági Vezetők Egyesületének elnöke szorgalmazta, hogy a Rendőrséggel korábban már megkötött megállapodásban foglaltakat gondolják újra, tegyék operatívvá az együttműködést, összehozva a magánbiztonság és a rendőrség adott területeinek szakértőit. Véleménye szerint a hivatásos rendvédelmi és a magánbiztonsági szervezetek együttműködése hozzájárulhat ahhoz, hogy számszerűen csökkenjen a bankok és egyéb pénzintézetek ellen elkövetett bűncselekmények száma. Német Ferenc, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara elnöke emlékeztetett a most készülő új magánbiztonsági törvényre, amely véleménye szerint keretet ad a szakma fent megfogalmazott elvárásainak.